Károli Gáspár ösztöndíj

A Károli Ösztöndíj célja, hogy támogassuk az 1. helyen hozzánk jelentkező tehetséges és önköltséges képzésben részt vevő hallgatókat, akik egyetemünk polgáraivá válnak.

Az ösztöndíjra minden önköltséges hallgatónk jelentkezhet, aki teljes idejű (nappali munkarendű) alapképzésben, osztatlan képzésben vagy mesterképzésben vesz részt és 1. helyen jelölte meg egyetemünket. Az ösztöndíjat a hallgatók a 2017/2018-as tanévben két alkalommal (a félévek elején) pályázhatják meg. Az ösztöndíj egy tanulmányi félév (5 hónap) időtartamára adható és akár az önköltség 75%-át is fedezheti. Az ösztöndíj folyósításának feltétele 30 vagy 55 vagy 80 óra tartamú önkéntes munka elvégzése. A hallgatók tanulmányaik során többször is pályázhatnak az ösztöndíjra.

2012-ben az adó 1%-ának felajánlásából befolyt összeget teljes egészében a Károli Ösztöndíj alapba fektettük be. A 2012/2013- as tanévben összesen 10 millió forintot osztottunk szét hallgatóink között, a 2013/2014-es tanévben közel 13 millió forintot, a 2014/2015-ös tanévben 14,5 millió forintot, a 2015/2016-os tanévben pedig több mint 15 millió forintot.

Az Ösztöndíj összege:

  • az önköltség 75%-a
  • az önköltség 50%-a
  • az önköltség 25%-a

 

Befogadó nyilatkozat 2018/2019/I. őszi félév

Károli Gáspár Ösztöndíj pályázati felhívás 2018/2019. tanév

Károli Gáspár Ösztöndíj adatlap 2018/2019. tanév

Önkéntes munkalehetőségek listája 2018/2019/I. őszi félév

Jelenléti ív 2018/2019/I. őszi félév

Teljesítésigazolás önkénteseknek 2018/2019/I. őszi félév

Következő események


Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ