Bölcsföldi András („Bölcs”) – Beszélgetés a HTK spirituálisával

Bölcsföldi András, azaz ahogy szólítják: Bölcs, meghatározó alakja a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának. Örökké úton van, szervez, intézkedik, órát tart – és  nála jobban nem ismeri senki a teológusok lelkét. A Teológia spirituálisát kérdeztük gyerekkorról, hivatásról és művészetről. 

Péter István egyházszociológus előadásai Karunkon

2017. december 6-án és 7-én Egyetemünkre látogat dr. Péter István, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem egyházszociológusa és előadást tart a Hittudományi Kar 125. termében (1092 Budapest, Ráday utca 28.).

Nyílt nap a HTK-n

Szeretettel várunk a KRE HTK nyílt napjára!

Időpont: 2018. február 8.
Helyszín: 1092 Budapest, Ráday utca 28.

Elhunyt Hegedűs Béla, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy elhunyt ft. Hegedűs Béla főjegyző, esperes, lelkipásztor. Az általa vezetett egyházmegye számos esetben támogatta Hittudományi Karunkat, gyülekezete pedig szívesen fogadta a Tanítóképző Főiskolai Karunk gyakorlatot végző hallgatóit, előadást tartó tanárait, szolgálatot vállaló kórusait. 2015-ben egyetemünk Szenátusa a Károli Egyetem Támogatója kitüntetés odaítélésével Hegedűs Béla esperes úr személyén keresztül fejezte ki háláját a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye Presbitériumának a sok segítségért.

Karácsonyi üdvözlet

„…egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala”
(1Jn 4,9)
 
Áldott ünnepeket kíván a Károli Gáspár Református Egyetem

 


Prof. Dr. Balla Pétert az IAPCHE Igazgatótanácsának tagjává választották

Örömmel tájékoztatjuk az Egyetem közösségét, hogy Prof. Dr. Balla Péter rektor urat az International Association for the Promotion of Christian Higher Education (IAPCHE) Igazgatótanácsának tagjává választották. A keresztény felsőoktatás előmozdítására létrejött, amerikai székhelyű nemzetközi szervezet 10 tagú igazgatótanáccsal rendelkezik, akik közül két tag (Rektor úr mellett a Driestar Educatief holland keresztény főiskola rektora) képviseli az európai intézményeket. Gratulálunk Rektor úr megválasztásához!

 


A Zsinati Tanács nyilatkozatot adott ki a Székely Mikó Kollégium ügyében hozott romániai bírósági ítéletről

Nyilatkozatot adott ki a Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsa a Székely Mikó Kollégium ügyében hozott romániai bírósági ítélettel kapcsolatban.

A nyilatkozat teljes szövege itt olvasható!

 


Dr. Kun Miklós professzor előadása és dedikálása

2014. december 3-án 18 órától, a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Mészáros Csaba termében A második világháború titkos diplomáciája címmel tart előadást Dr. Kun Miklós professzor, Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár. Az előadás után a szerző dedikálja Sztálin alkonya című, eddig máshol nem látott fotókkal illusztrált új könyvét.

Az előadás fővédnöke Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Az előadást megnyitja Karsay Ferenc polgármester.

A programról bővebb információ itt érhető el.

 


Ismerd meg új egyetemi lelkészünket!

Márkus Tamás András 2014 decemberétől kezdte meg szolgálatát a hallgatók között. Új egyetemi lelkészünk szeretettel várja a megkereséseket egyelőre az alábbi email címen.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hamarosan elkészülnek az egyes karokhoz kapcsolódó fogadóóráinak pontos beosztása is, ami a www.kre.hu/egyetemi_lelkeszseg oldalon lesz elérhető.

Egyetemi Lelkészség Facebook oldala


Áldott Karácsonyt kívánunk!

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét” (Jn 1,14)

A Károli Gáspár Református Egyetem vezetősége minden kedves munkavállalójának és hallgatójának áldott, szép Karácsonyt és békés, boldog új évet kíván!
















Következő események


Sport a Károlin

Sport a Károlin

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont

 

Youtube