A KRE HTK nyílt napjai
Lelki éhség 5.0 - könyvbemutató és konferencia
A Károli a 4. legjobb felsőoktatási intézmény
Cigánymissziós tanulmányúton jártak hallgatóink
Rektori utasítás módosítása a kötelező maszkviselés szabályairól
Jövő szeptemberre elkészülhet az új Ráday-kollégium
<a href=Napi biztatás" />

1 2 3 4 5 6 7


Cigánymissziós tanulmányúton jártak hallgatóink

Minden év őszén a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara és az Országos Cigánymisszió szervezésében negyedéves teológus-lelkész szakos hallgatók látogatnak el a romák között példaértékű szolgálatot végző közösségekbe. A tavalyi online megvalósított kurzus után idén végre ismét terepre mehettek: Hajdúböszörményben, Debrecenben, Hodászon, Esztárban és Hejőkeresztúron jártak, ahol életre szóló tapasztalatokat szereztek hallgatóink.

Bővebben ...

Bemutatták az új Károli-Bibliát

November 2-án  ünnepélyes keretek között mutatták be a mai magyar helyesírás szerint revidiált 1908-as Károli Bibliát a Károli Gáspár Református Egyetem Buda Béla termében. Az új kiadás a Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg a mai generációk számára is jól érthető nyelvezettel, új tördeléssel, de a régi szövegkép megőrzésével.

Bővebben ...

Kezdetét vette a Károli Közösségi Napok

2021. november 2-5. között kerül megrendezésre Egyetemünkön a Károli Közösségi Napok (őszi tréninghét). A közösségi napok témája: „A keresztyén ember társadalmi felelőssége".

Bővebben ...

Károli Közösségi Napok - nyitó áhítat

2021. november 2-5. között kerül megrendezésre Egyetemünkön a Károli Közösségi Napok (őszi tréninghét). A közösségi napok témája: „A keresztyén ember társadalmi felelőssége".

Bővebben ...

Az 1956-os forradalomra emlékezünk

Az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc 65. évfordulója tiszteletére kiállítás nyílik a Pesti Vigadóban a Magyar Református Jövőért Alapítvány szervezésében. A Hazádnak rendületlenül elnevezésű tárlat Görgényi István festőművész 1956-os forradalmat tematizáló alkotásait mutatja be.

Bővebben ...

Következő események


Napi biztatás

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ