KRE szakirányú továbbképzések

A Szentírás tanúsága szerint, miután zavar keletkezett a Teremtő és teremtettjei között, Isten egy kérdéssel szólította meg az embert: „Hol vagy?” A kérdés egyszerűnek tűnik, mégis a zsigereinkig képes hatni. Ha azonnal nem a mellébeszélést választjuk, és engedjük magunkat további kérdések által megszólítottá válni, nemcsak az Isten-kapcsolatunkat, hanem emberi interakcióinkat és önismeretünket is célba vehetik ezek a kérdések: Mire van szükségünk ahhoz, hogy jobban a másik mellé tudjunk szegődni? Miért érezzük, hogy néha éppen mi magunk vagyunk akadályai annak, hogy támogató és segítő kapcsolatba tudjunk kerülni embertársainkkal?

A korábbi években, évtizedekben a segítő szakemberek képzésénél – bizonyos értelemben ide lehet sorolni a lelkipásztorok képzését is – elsősorban arra helyezték a hangsúlyt, hogy mit kell mondani a segítő szakembernek. Aztán arra terelődött a fókusz, hogy egy segítő kapcsolatban miről beszélgetnek egymással a felek. Napjainkban az érdeklődés középpontjában a kapcsolódás áll, természetesen nem negligálva az előző hangsúlyokat sem. Ma így tehetnénk fel a kérdést: Hogyan is tud létrejönni olyan segítő kapcsolat, amelyben megtörténhet a változás és a gyógyulás?

(Joób Máté, evangélikus lelkész)

Egyetemünk Bölcsészettudományi Kara négyféle szakirányú továbbképzést hirdet a teológiát végzett hallgatók és lelkészek számára, melyek segítséget adhatnak, sőt új dimenziót nyithatnak a lelkiszolgálat teljesítésében. Továbbá az Egyetem keretei közt működik Dr. Grezsa Ferenc vezetésével a KRE Buda Béla Mentálhigiénés Forrásközpont is.

Mentálhigiénés segítő

A továbbképzés elméleti anyaga rendszerszemléletű, holisztikus megközelítésben öleli fel a lelki jelenségekre, a személyközi kapcsolatokra vonatkozó legfontosabb ismereteket. Alakuló mentálhigiénés szemléletmódjuk révén a résztvevők hivatásszerepükben felkészültebbé válnak különböző életvezetési, mentálhigiénés problémahelyzetek megelőzésére, illetve kedvező irányú befolyásolására. A gyakorlati tantárgyak keretében a hallgatók feldolgozzák hivatásszerepük napi tapasztalatait, bővítik szakmai eszköztárukat, ezáltal fejlődik hivatásszemélyiségük, erősödik szakmai önazonosságuk és tudatosodnak bennük illetékességi határaik.

A képzésről bővebb információ itt található.

Online mentálhigiénés tanácsadás

A képzés fő célja, hogy megalapozott elméleti ismeretekkel és gyakorlati jártasággal rendelkező online mentálhigiénés tanácsadó szakemberek képzésével hozzájáruljon a jelenleginél szakmailag megalapozottabb, színvonalasabb és hatékonyabb internetes tanácsadási szolgáltatási (szolgálat-) rendszer kifejlődéséhez. A képzés a lelki egészség megőrzése és fejlesztése, továbbá a lelki kultúra előmozdítása érdekében megvalósuló, interneten keresztül végzett tanácsadási feladatok ellátásához szükséges elméleti ismereteket és gyakorlati jártasságot biztosítja.

A képzésről bővebb információ itt található.

Szupervizor

Az európai megközelítést alapul véve koncepciónk szerint a szupervízió a hivatását gyakorló ember, tehát a szakmai személyiség karbantartásának és fejlesztésének leghatékonyabb eszköze. A szakmai működést vizsgálja a szerep, szervezet vagy intézmény kontextusában. A szupervízió tanulást, fejlődést, személyes hatékonyságnövekedést szolgál, egy szerződésen alapuló, a saját szakmai tapasztalatokból kiinduló és mindig oda visszacsatoló folyamat keretében. Lényegi eleme, fő működésmódja az önreflexió, a szupervizor reflektív jelenléte. Módszereiben eklektikus, az önreflektív munka szolgálatában a pszichológiai irányzatok teljes tárházából válogat, és alkalmazza egy-egy módszer elemeit.

A képzésről bővebb információ itt található.

Szupervizor-coach

A hivatásgondozás alapjára épített szupervizor-coach képzés a szupervízió alapú coaching eszköztárával, lényegében az önreflexiónál maradva, de számos, elsősorban szervezeti, vezetői, módszertani és kompetencia ismerettel gazdagítva jut el az önreflektív vezetésig, szervezetig. A szupervizor-coach segítségével a cochee az egyén, a csoport és a szervezet szintjén folyó közös munka során képessé válik a „kint és bent” egyidejű átélésére, a reflektív távolságtartás segítségével a személyes vezetői tanulásra és kompetenciafejlesztésre. A szupervizor-coach képzés koncepciója szerint a humán tőke gondozását tűzte ki célul, fókuszában a vezetői működéssel, és az egyén szintjéről szeretne eljutni a szervezet problémájáig, majd onnan újból az egyénhez, a vezetőhöz visszacsatolva kíván változtatni a szervezet működését megakasztó pontokon.

A képzésről bővebb információ itt található.

2017 szeptemberétől ezen kívül két újabb szakirányú továbbképzési szak indul a Hittudományi Karon:

Lelkigondozó

A szaklelkigondozói képesítéssel bíró lelkipásztorok alkalmasak egyházi, állami, önkormányzati, alapítványi és egyesületi fenntartású szociális, egészségügyi és köznevelési intézményekben minden olyan munkakör betöltésére, ahol a lelkigondozói feladatoknak kiemelt jelentőségük van. Alkalmasak továbbá lelkigondozásra szakosodott gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi és zsinati lelkészi állások betöltésére is.

Lelkigondozói asszisztens

A lelkigondozói szakasszisztens képesítéssel bíró személyek alkalmasak olyan gyülekezeti munkakörök ellátására, amelyekben a lelkipásztor felügyelete mellett családlátogató, beteglátogató, kapcsolattartó, egyéneket egy-egy életszakaszban kísérő, nehéz élethelyzetben levőknek lelki támasznyújtó feladatokat látnak el.

Közösségi Média

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ