Válhat-e barátjává, vagy inkább maradjon meg gyülekezeti tagja pásztorának egy lelkész? Jut-e ideje a saját családjára? Mi lehet a lelkészférjek szerepe a gyülekezetben? Ilyen és hasonló kérdésekre keresik a választ a budapesti református teológia hallgatói a Lelkészi létforma című szemináriumon. Akik vallanak: a már pályán lévő lelkészek és házastársaik.
Bár a teológiai képzésben fontos szerepet tölt be az elméleti és tudományos megközelítés, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán egyre nagyobb hangsúly esik az olyan gyakorlati képzéselemekre, mint a gyülekezeti lelkészséget az érintettek oldaláról bemutató Lelkészi létforma című szeminárium. Minden alkalommal más-más gyülekezeti lelkésztől hallhatnak a teológusok arról, hogy milyen jellegzetességekkel, kihívásokkal és tanulságokkal jár ez a nagyon is speciális életforma. A meghívott vendégek között egyaránt vannak városi és falusi, egyedülálló és házas, többgenerációs és pályamódosító lelkipásztorok, valamint férfiak és nők, így a lelkészjelöltek átfogó képet kaphatnak a lelkészlét valamennyi vetületéről. A kötetlen hangvételű órákon a családi élet éppúgy szóba kerül, mint a szolgálati területeken való fejlődés, az emberekkel való kapcsolattartás vagy a megélhetés sajátos feltételei. A lelkészek arról is beszámoltak, milyen lelki utat jártak be diákéveiktől egészen mostanáig, eközben milyen tudatos döntéseket hoztak meg, miben tapasztalták Isten gondviselését és miben vallottak kudarcot.
Nem szégyen másoktól tanulni
Hős Csaba felcsúti lelkipásztor falusi gyülekezetében végzett szolgálatáról mesélt a teológusoknak. Kitért arra, hogyan tudja összeegyeztetni a szolgálatot és a családi életet, mit tesz az Istennel való kapcsolata ápolásáért, és mit jelent számára a lelkipásztori identitás. Visszatekintve úgy látja, egyetemi éveiben jobb lett volna többet tanulni. Szolgálatának első éveihez képest ma már egyre kevésbé köti az önbecsülését külső véleményekhez és mérőkhöz – tette hozzá. „Mindannyiunknak komolyan kell vennünk, hogy a lelkipásztorkodás nem velünk kezdődik, és nem is velünk fog végződni. Nem szégyen tanulni a tapasztaltabbaktól, a gond inkább az, ha nincsenek állandó és szorongató kérdéseink lelkészi vagy leendő lelkészi egzisztenciáink tekintetében” – összegezte gondolatait.
Lelkészférjek a gyülekezetben
Faragóné Bencsik Dóra, helvécia–bugac–ballószögi lelkipásztor arról mesélt, mit jelent nőként gyülekezetet vezetni, férjével milyen elvárásaik voltak a gyülekezeti élettel kapcsolatban és ezek közül mi valósult meg. „A lelkészfeleségekről már van kialakult kép, de kérdés, hogy egy férfi hogyan találja meg a helyét a közösségben akkor, ha ő a család feje, de a gyülekezet lelkészi vezetője nem ő, hanem a felesége. Nem lelkész férjemtől meg is kérdezték a diákok, hogy ő hogy éli meg ezt. Mi nem keresztyén családi háttérből érkeztünk, ezért nem volt előttünk minta arról sem, hogy mit jelent a lelkészcsalád élete a mindennapokban. Három gyermeket nevelünk, így a fiatalok azt is megkérdezték tőlünk, mennyire vonjuk be őket a gyülekezeti életbe, és mennyire óvjuk a magánszférájukat.”
A teológusok élénk érdeklődése a lelkész szerint annak a jele, hogy az egyetemisták komolyan készülnek a lelkészi pályára. „Az az előítélet van a mai fiatalokkal kapcsolatban már bennünk is kialakulófélben, hogy nem az az elsőrendű számukra, hogy odaszánt gyülekezeti szolgálatot végezzenek és abban hűségesen kitartsanak. Ez a szeminárium rácáfol erre, és az igazság az, hogy ilyen előítéletek a mi időnkben is voltak velünk szemben.”
Színek a palettán
„A lelkészlétre készülünk a teológián, de hogy ez mivel jár a majdani házastársunk vagy a gyermekeink számára, arról úgy kaphatunk csak hiteles képet, ha beszélünk az érintettekkel. A házaspárok, akiknek legalább az egyik tagja lelkész, megdöbbentő őszinteséggel meséltek az életükről, nem kerültek ki egyetlen kérdést sem. Biztonságos, testvéri légkörben éreztük magunkat, ezért fel mertük tenni a kérdéseinket” – számolt be tapasztalatairól Pálfalvi J. Viola negyedéves teológushallgató.
Az, hogy minden alkalommal 25-30 egyetemista ott ül a monitorok előtt az este hétig tartó szemináriumon, mutatja az igényt a párbeszédre – állítja. „Én magam is keresem, hol lehet a helyem ezen a színes palettán, amit lelkészi pályának nevezünk. Ez az óra szélesebb látókörrel ajándékozott meg. Budapesti agglomerációban élek, fővárosi gyülekezethez is tartozom, így korábban az, hogy egy másik megyében, esetleg egy kis falu lelkészeként éljek, ijesztő gondolat volt. Az, hogy hallhattam embereket, akik ezt csinálják, túlélték, mi több, szeretik is, oldotta a bizonytalanságomat. Ugyanakkor több lelkészen éreztem fáradtságot, ez pedig felveti a kérdést, hogy törvényszerű-e az, hogy az ember a hivatása adott pontján elfárad, lehet-e erre készülni, esetleg megelőzni valahogy, vagy ez mindenképpen megtörténik majd.”
Őszinte, meghitt légkörben
„Eddig is vágytam a gyülekezeti lelkészi szolgálatra, a szeminárium pedig csak még inkább megerősített az elhívásban” – számolt be érdeklődésünkre Tikász Ábel negyedéves teológushallgató. Mint mondta, az online oktatásban az interaktív, életközeli kérdésekkel foglalkozó óra különleges színfoltot jelent számára. „Olyan, mintha minden héten legációba mennénk, a kialakuló beszélgetések pedig egyszerre inspirálók és kijózanítók. Ennél már csak az lenne bensőségesebb, ha egy körben ülhetnénk, így azonban arra is lehetőség nyílik, hogy a meghívott lelkészek házastársai is megszólaljanak. És mivel a saját otthonukból jelentkeznek be, van, hogy benyitnak a gyerekek, így pedig valódi betekintést nyerhetünk az életükbe. Ráadásul, a belső szobájukban ülve talán még őszintébben tudnak megnyilvánulni a lelkészek.”
Három tanulságot szűrt le magának az eddig hallottakból – osztotta meg velünk az egyetemista. „Kiderült, hogy a világ olyan gyorsan változik, hogy a szolgálattal kapcsolatos előzetes elképzelések minden megszólaló számára megdőltek, a valóság ezeket mindig felülírta. Kérdés volt nekem is, vajon mennyire lehet fölkészülni erre a szolgálatra. Most már látom, hogy a legtöbb lelkész a teológia elvégzése óta is folyamatosan képzi magát. Másrészt volt olyan előfeltevésem is, hogy a lelkészi szolgálat akkor éri el a célját, ha a lelkész minél több gyülekezeti taggal barátságot köt. Többen is beszámoltak azonban arról, hogy meg kell húzni egy egészséges határt, és mivel a lelkész is ember, családja van, nem mindenkit engedhet be az intim szférájába, és nem is tud végtelen mennyiségű minőségi kapcsolatot ápolni. Mást jelent a barátság, és mást jelent a gyülekezetben megélt testvéri közösség. Ráadásul, nem ringathat senkit olyan téves elképzelésben, hogy ha valaki vele jóban van, akkor Istennel is rendben van. Harmadrészt, felismertem azt is, mennyire színes szolgálat maga a gyülekezeti lelkészség: nincs két ugyanolyan közösség még a falusi gyülekezetek viszonylatában sem. Nagyon meghatározó ugyanakkor a földrajzi-történelmi-társadalmi helyzet: míg valaki arról beszélt, hogy lassan eltemeti az utolsó gyülekezeti tagot is, másvalaki a templomuk felépítéséért adott éppen hálát.”
Gyülekezetcentrikusabb lelkészképzés
„Lelkészképző intézet vagyunk, és bár az egyetemet sokan sokféleképpen látják, az általunk képzettek java része parókus lelkész lesz. Éppen ezért mindent meg kell tennünk, hogy minél több impulzus érje őket azzal az élettel és szolgálattal kapcsolatban, ami rájuk vár” – fogalmazott érdeklődésünkre Literáty Zoltán református lelkész, a szeminárium vezetője. A lelkészi életformának szerinte a szépségei mellett ugyanúgy megvannak a maga nehézségei, mint minden más hivatásnak, ezekkel pedig meg kell tanulnia dolgozni azoknak, aki elkötelezik magukat a lelkészi szolgálat mellett. „A meghívott lelkészek beszámolóin keresztül a diákok megélt valóságokkal találkoznak. Akadémiai szintű előadások helyett vendégeink a legegyszerűbb módon fogalmazzák meg tapasztalataikat. Eközben önmagukkal szemben is mernek kritikusak lenni, nem szépítik a valóságot. Őszintén vallanak arról is, hogy a gyerekek érkezése a családba hogyan módosítja eredeti elképzeléseiket. Arra is rávilágítanak, hogy ez természetes és jó folyamat. Anekdotázás és bölcsességek pufogtatása helyett emberi arcukat mutatják, és ezt a hallgatók is értékelik.”
Az első négy évfolyam tagjainak több mint fele érdeklődik az iránt, hogy mit jelent parókus lelkésznek lenni – számolt be Literáty Zoltán. Ő maga is csaknem két évtizede aktív gyülekezeti lelkész, teológián oktató tanárként pedig azt is tudja, mi foglalkoztatja a diákokat, így nem volt nehéz a különböző témaköröket meghatároznia. Ezekből hármat-négyet az óra első negyvenöt percében a meghívottak bontanak ki sajátságos helyzetükre nézve, majd ugyanennyi idő áll rendelkezésre a kérdések megbeszélésére is. Mivel sok a női hallgató, a család és a gyülekezet viszonylatáról sok szó esik, csakúgy, mint az egyedülálló nők lelkészi szolgálatáról. Üde színfoltja volt a beszélgetéssorozatnak, amikor Bán Béla bács-kiskunsági esperes mesélt szolgálatáról. Literáty Zoltán szerint egy húszas évei elején járó fiatal számára bizalmat keltő, hogy egy egyházvezető sebezhető, transzparens, emberközeli módon osztja meg velük tapasztalatait. „A legnagyobb örömöm, hogy valódi képalkotás és formálódás zajlik ezeken az órákon az egyházi szolgálatról, az pedig kifejezetten jót tesz a lelkészképzésnek, hogy ezzel is egyre inkább közelít a gyülekezeti élethez.”
Forrás: parokia.hu
Képek: Erdélyi Zsombor András, Gálos Mihály Samu/ reformatus.hu, Kapás Csilla/ Reformátusok Lapja
