Gyökössy Intézet

A Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézet 2005-ben alakult lelkészek, hitoktatók, valamint diakóniai, szociális dolgozók, gyülekezeti munkások továbbképzésére.

Az alapítást megelőző években a Német Pasztorálpszichológiai Társaság (2000–2004) hazai, német és svájci támogatással magyar református lelkészeknek lelkigondozói és szupervízori képzést tartott. A lelkigondozói képzés hiánypótló volt, akkoriban a hazai egyházi környezetben erre nem volt lehetőség. Külföldi szervezetek elsősorban ezért segítették, támogatták a képzést, hogy egyházunkban legyenek olyan lelkészek, szupervízorok, akik nemcsak művelik, de egyben rendelkeznek a lelkigondozói képzések vezetéséhez szükséges, elméleti és gyakorlati ismeretekkel.

Az Intézet névadójának, Gyökössy Endrének (1913–1997) nem volt lehetősége „lelkigondozói iskola” alapítására; a II. világháború utáni időszakban tanított a teológián, de az ötvenes években politikai okokból félreléptették. Gyülekezeti lelkész volt, igehirdetései, írásai, gépelt, stencilezett példányokban terjedtek. A rendszerváltás után a kilencvenes években jelentek meg prédikációi, könyvei.

Lelkész egyben pszichológus volt, a két világháború között ígéretes költőnek indult, Svájcban ösztöndíjasként Jung és Barth előadásait hallgatta, itthon bölcsész és pszichopedagógiai doktorátust szerzett. Haláláig lelkész volt, mindig körbevették olyan emberek, akik tanulni akartak tőle. Több „tanulmányi kör” is összejött a lakásán, később megalakult a mai napig is aktívan működő Gyökössy Szeminárium, melynek tagjai lelkészek, pszichológusok, pszichiáterek, pedagógusok, értelmiségiek. Gyökössy Endrét gyakran keresték lelkészek személyes problémáikkal – nem volt szupervízor, de „szupervízori” tevékenységet végzett.

Lelkigondozói felfogását, szemléletét a budapesti levelező teológiának írt „Parakletikus lelkigondozás I-II” jegyzeteiben összegezte. Az Intézet alapításának idején számunkra egyértelmű volt, hogy az ő személye, munkássága jelölje ki a lelkigondozásban azt az utat, amelyet a jelenben, a mai körülmények között szeretnénk folytatni.

Az Intézet igyekszik a lelkipásztori, lelkigondozói munkában, olyan témákban is segítséget nyújtani, melyek rendszeresen előfordulnak a gyülekezeti életben. Téma-centrikus kurzusokat szervezünk a házasság, család, válás, gyász, gyászolók segítése, gyermeket elveszítő családok lelkigondozására. Egyéni, csoportos szupervíziót tartunk gyülekezeti, kórház és börtön lelkészeknek. Részt veszünk a teológusok oktatásában, 2011-ben kapcsolódtunk be kísérleti jelleggel az SRTA 6. évesek képzésébe, 2015-től a KRE HTK 4. éves hallgatók gyülekezeti gyakorlatát segítjük.

A lelkigondozói képzés területén új út nyílt számunkra, 2015 őszétől kezdtük el az SRTA-val közösen a „Pasztorálpszichológiai szakreferens” négy féléves szakirányú továbbképzését, míg a „Pasztorálpszichológiai továbbképzés” keretében a klinikai lelkigondozás szempontjait követjük. A „klinikai” meghatározás azt jelenti, hogy védett környezetben, csoportban reflektálunk a lelkész lelkigondozói tapasztalataira, személyére, spiritualitására, a lelkigondozói kapcsolatra. A teológus évek alatt egyetemi keretekben nem lehet mindent megtanulni; a mai teológiai oktatás célja, hogy a hallgató tudományosan a teológiában legyen kompetens, a személyes, kapcsolati, kommunkációs, spirituális kompetencia csak ritkán kerül elő.

A képzést a Német Pasztorálpszichológiai Társaság (DGfP) klinikai lelkigondozói (KSA) szekciójának képzési irányvonalai szerint tartjuk, mely két alapkurzusból áll. Aki ezután is szeretne lelkigondozásban tovább tanulni, ’ráépítő’ továbbképzést végezhet, majd később lehetősége van pasztorális szupervízori képzésen is részt venni. Az elmúlt években többen is elvégezték az alapképzést, továbbképzést, néhányan most kapnak szupervízori minősítést.

(Tóth János, intézetvezető-lelkész)

Néhány lelkész írása arról, hogy milyen tapasztalatokat szerzett, illetve milyen segítséget kapott a képzéseken a lelkészi munkájában:

Balázs Hajnalka lelkész (Szentkirályi Református Egyházközség)

„Gyülekezeti lelkészként legelőször 2010-ben érkeztem a Lelkigondozói alapképzésre, azóta már a ’ráépítő’ képzést is elvégeztem, és felvételt nyertem a szupervízori képzésre. A kurzusokon a lelkigondozás területén óriási fejlődést, változást tapasztaltam, mely vonatkozik a lelekigondozásra, gyülekezeti munkára, prédikációra. A presbiteri gyűlések vezetését, Bibliaórák és egész lelkipásztori szolgálatom megújulását nyerhettem a képzésekből. A teológiai képzések alatt sokat tanulhattam, de a gyakorlatot a való életben, a gyülekezet területén kellett megszereznem. A lelkészi munkára való reflektálás nagy segítség a munkában, és nem utolsó sorban az önismeretben.”

Kerekes Márton kórházlelkész, szupervízor (Kecskeméti Református Egyházközség)

„ A Gyökössy Intézet lelkigondozói képzésén, mint kezdő kórházlelkész, a betegek lelkigondozását naponta végző ember vettem részt. A kórházi lelkigondozó beszélgetéseim során felmerülő kérdéseimből, elakadásaimból, tehetetlenségeimből konkrét esetek bemutatása által tanultam, ami hatással volt az igehirdetésemre. A képzési hetek spirituális napjai által frissült az imaéletem, mélyült az Isten-kapcsolatom. Mindez több év gyümölcse és folyamatos kibontakozás volt számomra!”

L. Molnár István Börtönmisszió vezető-lelkész (Budapest)

„A Börtönmisszió 15 éves szolgálata alatt több képzési formát kipróbáltunk, végül az Intézet képzéseinél maradtunk. Ami mellette szól: a személyes lelkigondozás mai aktuális kérdéseivel foglalkoznak, az adott témákat szakszerűen, tudományosan ismertetik és továbbadják, figyelembe veszik a bibliai szempontokat. A képzések nem maradnak elméleti szinten, segítenek a börtönben végzett napi gyakorlati munkában.”

Szűcs László lelkész (Szentkirályszabadjai Református Egyházközség)

„A lényeget egy bibliai képpel próbálom kifejezni; kincsekre leltem itt. Néhány gyöngyszem:
A teológián istenismeretet kaptam, a képzéseken istenélményeket.
A teológián fontos volt az ige, a képzéseken a helyén mondott ige.
A teológián megtanulhattam hogyan tudok kapcsolódni az Igéhez, a képzéseken pedig, hogyan tudok kapcsolódnia az emberhez.
A teológián hangsúlyos volt, ami konfesszionálisan elválaszt, a képzésen az, ami emberileg összeköt.
A teológián a lelkipásztori szerepre készítettek fel, a képzéseken a lelkipásztori életre.
A teológián az volt a fontos, hogy »Szeresd az Urat, a te Istenedet« és »szeresd felebarátodat,« a képzésen ez is: »mint magadat.«
A teológián térképet kaptam, a képzésen vezetőket és útitársakat.
Ez a gazdagság biztosítja, hogy a lelkipásztori létet hitelesen, örömmel és megelégedéssel tudjam megélni.”