Hetven évvel ezelőtt tartóztatták le Pógyor Istvánt - film az elfeledett református hősről

Antináci és antikommunista; a két háború között népszerű diákszervezet, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) nemzeti titkára; Európai Uniót tervező, széles látókörű magyar hazafi – de mindenekelőtt mély hitű református ember. Pógyor Istvánt hetven évvel ezelőtt, 1951. június 7-én tartóztatta le az Államvédelmi Hatóság, majd hamis vádak alapján hosszú börtönbüntetésre ítélték. Soha többet nem szabadult, a bántalmazások következtében 1953-ben rabságban halt meg.

A rá emlékező, „ti élni fogtok.” Pógyor István mártírhalála című dokumentumfilm dramatizált jeleneteiben a főhőst Trill Zsolt, a Nemzeti Színház színésze játssza, aki a KIE egykori nemzeti titkárához hasonlóan a kárpátaljai Sárosoroszi szülötte. Így a film nemcsak egy tragikus, ám mégis felemelő életút, hanem a Pógyor Istvánt útjára bocsájtó közösség előtti főhajtás is egyben.

A filmben az események összefüggéseit és Pógyor István életét Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke segít megérteni.

Az alkotást a Károli Gáspár Református Egyetemen működő Reformáció Öröksége Műhely készítette.

 

Következő események


Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

Youtube