Bölcsességgel az úton

Tizenhat hallgató vehette át teológus-lelkipásztori diplomáját a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Kocsev Miklós, a kar dékánja köszöntő beszédében azt mondta: a jövő a végzős hallgatóké, akik Isten országát építik.

„Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem” (Zsolt 32,8) – ezzel az igével indította útjára Sebestyényné Jáger Orsolya lelkipásztor a frissen végzett hallgatókat. A bölcsesség nem születik meg magától, azt Istentől kell elkérni, meg kell harcolni és meg kell köszönni – mondta ünnepi igehirdetésében.


Sebestyényné Jáger Orsolya

Fotó: Somorjai Balázs

A jövő a végzős hallgatóké, akik Isten országát építik – emlékeztetett Kocsev Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja köszöntő beszédében. A professzor arról beszélt: hivatása megkezdése előtt minden lelkipásztort foglalkoztat a kérdés, hogyan lehet beilleszkedni abba a jövőbe, amiről csak elképzeléseik vannak. „Sajátos ideológiával fognak találkozni, ami nem fog vízumot kérni.” Hozzátette: nem lesznek egyszerű helyzetben, amikor az egyneműek házassága vagy más etikai kérdésekben kell állást foglalniuk, vagy olyan témákban, amelyek a jövőben foglalkoztatják majd a társadalmat. Kocsev Miklós arra biztatta a végzősöket: nem baj, ha prófétai kritikával illetik azt a világot, amiben a jövőjüket próbálják elképzelni.


Kocsev Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja adja át a diplomákat

Fotó: Somorjai Balázs

Más a tegnap és a holnap, de Jézus Krisztus ugyanaz – emlékeztetett Somogyi Péter, a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzője. Azt mondta: a teológusok most harcba indulnak, ahova fel kell vértezniük magukat, de nem szabad elfelejteniük, hogy Isten és az evangélium felszabadító erejével kell megkezdeni útjukat, és hirdetni az igét. „Legyen biztos a cél előttetek, Isten dicsőségére tegyetek mindent, azzal a bizonyossággal, hogy Isten zászlaját emelhetitek fel” – szólt a frissen végzettekhez Somogyi Péter.


Somogyi Péter, a Dunamelléki Egyházkerület főjegyzője beszél a frissen végzett hallgatókhoz

Fotó: Somorjai Balázs

Református teológia-lelkész szakirányon tizenhat hallgató tett sikeres záróvizsgát.

Végzős teológus-lelkipásztorok

Bárány Zoltán, Bereczk Dávid, Czikó Györgyi, Jobbágy Ida, Joó Dávid Christopher, Kisturi Eszter, Márkus Máté, Oszlács Endre, Papp Imre József, Szabó Szonja Lilla, Szakál Ádám, Tihanyi Ildikó, Török László Balázs, Vágner-Varga Fanni, Varga Anna

Protestáns teológia szakon Szita János, református hittanár-nevelőtanár szakon Kacsó Nándor vehette át diplomáját.

Református hittanár-nevelőtanár mesterképzésen huszonnégy hallgató végzett.

Református hittanár-nevelőtanárok

Bogyó Zsófia, Bozsóki Zoltán Sándorné, Faragóné Sárdy Emőke, Füzesi-Petkes Melinda, Kerekes Péter Géza, Kissné Gelencsér Klára, László-Király Gizella, Nagy Péterné, Pethő-Korpos Orsolya, Pógyor Judit, Romendáné Füzesi Nóra, Strifler Zoltánné, Székelyné Kiss Emese


Fotó: Somorjai Balázs

Szaklelkigondozó szakirányú továbbképzésen három hallgató, spiritualitás és misszió az egyházban szakirányú továbbképzésen pedig Bölcsföldi András Ferenc szerzett oklevelet.

Az év oktatója 2021-ben Literáty Zoltán, a Gyakorlati Teológiai Tanszék docense lett, az év publikációja címet Pecsuk Ottó, a Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszék egyetemi docense kapta.

Forrás: reformatus.hu

Következő események


Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ