A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszéke egyszerre áll folyamatos formálódás és határozott változás előtt – nem teljesen függetlenül az egész teológiai képzés tervezett átalakulásától sem. A nemrég nyugdíjba vonult Németh Dávid teológus professzort az idén februárban egyetemi tanárrá kinevezett Siba Balázs teológus váltotta a tanszék élén, vele beszélgettünk egyetemi oktatásról, spirituális fordulatról, és a lelki növekedés útjairól.
Mi a szerepe a teológiaoktatásban a Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszéknek?
Abban próbálunk segíteni a hallgatóknak, hogy amikor találkoznak felebarátjukkal, akkor abban a találkozásban jelen tudjanak lenni és Krisztusra mutatni. Amíg a Gyakorlati Teológiai Tanszék gyülekezetépítéssel, prédikációval, liturgikával, tehát nagy gyülekezeti csoportokkal foglalkozik, addig mi inkább a személyes, kiscsoportos, vagy közepes méretű csoportokban való jelenlét kérdésköreivel foglalkozunk. Ezek alapvetően vagy lelkigondozói helyzetek, vagy iskolai tanár-diák helyzetek. Sok ága-boga van annak, hogyan próbálunk segíteni a lelkészeknek és vallástanároknak, így a valláspedagógia, a lelkigondozás, a csoportdinamika, a katechetika, az önismeret, a kommunikáció és még sok egyéb is része képzésünknek.
Mi az a munka, amit Németh Dávid megkezdett, és örökségül hagyott a tanszéknek?
Hosszasan lehetne sorolni, hogy Németh Dávid az elmúlt 28 év során mi mindennel járult hozzá a teológia szolgálatához az egyházban, a tanszék kilencvenes években történt megalapításától kezdve szakmai tudásának átadásán át egészen az általa megírt lelkigondozói és pedagógiai alapművekig, nem beszélve a bámulatos munkabírásáról. Amit én mégis a legfontosabbnak tartok ezek közül, az az a szemlélet, ahogyan minket, diákjait formált. A Szentírás nagyon fontos számára mind a spiritualitás, mind a tudomány művelésének szempontjából. Szeretnénk ezt továbbra is szem előtt tartani. Magyarországon átalakulóban van a kultúra, felerősödött a spirituális éhség. Arra kell választ találnunk, hogyan foghatjuk be ennek szelét úgy, hogy az a krisztuskövetés református megélését szolgálja. Ez az útkeresés és műhelymunka már Németh Dávid idején megkezdődött, mi pedig továbbvisszük, mert kulcsfontosságúnak tartjuk ezt.
Hol tart most ez a közös műhelymunka?
Munkánk egyik zászlóshajója a lelkipásztoroknak szóló, Spiritualitás és misszió az egyházban című szakirányú továbbképzésünk, a legtöbb tevékenységünk e köré csoportosítható. A Református Missziói Iroda szervezésében szeptembertől tanfolyam indul hitéleti végzettséggel nem rendelkező gyülekezeti tagok számára, Tanítványként a világban címmel, ennek és a továbbképzésünknek közös nyílt napot szervezünk április kilencedikére a gazdagréti református gyülekezet templomába. Ennek során délelőtt közös lelki elcsendesedésre lesz lehetőség, délután pedig bemutatkozik a kétféle képzés. Folytatjuk a Lelki éhség konferenciasorozat is, a hatodik alkalom május 30-án lesz, témájául pedig a spiritualitás és misszió kapcsolatát választottuk. Mindezek azonban már túlnyúlnak a tanszéki kereteken, noha hatással vannak az egyetemi lelkészképzésre is.
Hogyan formálja a tanszéki oktatást a lelkiségi műhely útkeresése?
Tartottunk például bibliaolvasásról szóló szemináriumot, ahol a diákokkal közösen 19 különböző bibliaolvasási módszert vettünk végig, különböző korcsoportok és élethelyzetek szerint is áttekintve, hogyan lehet egyénileg és közösségileg a Szentírást olvasni. Ez akár a hittanórákon is felhasználható. Volt olyan szeminárium is, amely az imádságról szólt, és arról, hogyan tudnak a hallgatók másoknak is segíteni az imádkozásban. Szeretnénk, ha a hallgatók rátalálnának a mindennapok kegyességében azokra a formákra, amelyeket megismernek, és amelyekhez másokat is elvezethetnek. Mindannyiunk számára fontos, hogy a református spiritualitáson belül megtaláljuk azokat a gyökereket, amelyek a sajátjaink és fölfedezzük azt, hogy milyen gazdag a tárháza az Isten munkájának az életünkben. Sok minden van, amit már elfelejtettünk, ezért újra és újra rácsodálkozhatunk saját örökségünkre.
Tavaly megjelent a Lelki éhség – Protestáns spiritualitás a 21. században című tanulmánykötet, idén pedig hamarosan megjelenik a Hétfőtől szombatig – Lelki rítusok és spiritualitás a mindennapokban című mű. Mi a szerepük ezeknek a köteteknek?
Egyrészt célul tűztük ki, hogy gazdagítsuk a magyar nyelvű protestáns lelkiségi szakirodalmak még meglehetősen szűk kínálatát. Másrészt a könyvekkel olyanokat is elérünk, akiket személyesen nem, ezért egy-egy ilyen kiadvány túlmutat az oktatási és tudományos tevékenységeken, és missziós szerepet tölt be. A Hétfőtől szombatig című könyvem hivatalos bemutatója április 26-án lesz, de valószínűleg már korábban a boltokba kerül. Tavaly nyáron a gyülekezeti táborban ötalkalmas előadást tartottam, hogy kiderüljön, mennyire érthetőek a fő témái. Nagy öröm volt látni, hogy a tinédzser korosztálytól az idősig mindenki talált benne valamit, amivel tudott mit kezdeni. Szeretnék közérthetően fogalmazni. Ebből a szempontból személyesen példaképem John Maxwell amerikai lelkész és vezetéselméleti szakember, aki úgy fogalmazott, hogy ő nem oktatóként, hanem elsősorban kommunikátorként értelmezi saját szerepét.
Most éppen milyen főbb témákkal foglalkozik a tanszék?
Azt látom, hogy a munkatársak elsődleges érdeklődése a lelkigondozás felé visz. Engem is nagyon érdekel és érint, hiszen éppen családterapeutának tanulok, de közben látom azt, hogy a pedagógiai témákat sem hagyhatjuk parlagon, ezt is folyamatosan gondozni kell. Tavaly szakfelelőse lettem például a vallástanár képzésnek a teológián, úgyhogy vannak projektek, amelyek a pedagógiához kapcsolódnak. Most formálódik például egy kutatócsoport, amelynek a fókuszában az atipikus nevelésű gyermekek hitoktatása áll. Engem nagyon foglalkoztat az egyetemi képzés lelki vonulata is. Nagy témám az embernevelés művészete, azaz, hogy hogyan lehet olyan képzési rendszereket megálmodni, amelyek valóban segítik a lelki növekedést.
Mennyire reális elvárás, hogy az oktatás egyben a lelki növekedés terepe is legyen?
A protestantizmus a reformáció óta keresi, hogy tulajdonképpen egyetemet szeretne-e vagy szemináriumot. Az egyetem tudományos műhely, a szeminárium sokkal inkább egyfajta lelki közösség megélésének terepe. A lelkészképzést végigkísérte ez a két paradigma, és történelmi koronként változott, hogy melyik lett a hangsúlyosabb. Mi egyszerre szeretnénk mind a kettőt, és minden században voltak már kezdeményezések arra nézve, hogy hogyan lehetne ezt megvalósítani. A következő generáció vallástanárainak és lelkészeinek szüksége van arra, hogy a tudásuk mellett a szükséges készségeiket is fejlesszük, valamint arra is, hogy az Isten követei, ha úgy teszik a Lélek emberei legyenek, és lelkileg is érjenek, növekedjenek az egyetemi évek alatt. Utóbbihoz együtt kell járni az istenismeret és az önismeret útján. Ennek fényében kezdtük most el két kollégámmal újragondolni a tanszék munkáját, és másokat is meginvitáltunk a közös gondolkodásba.
Ez az újragondolás miben jelent folytonosságot és miben jelent újítást?
A folytonosság megmarad, és az, hogy a meglévőt újra szeretnénk gondolni, még nem jelenti azt, hogy ki kell dobnunk dolgokat. Nem is szeretnénk. Maradnak a tankönyvek és sok minden más is, hiszen építeni szeretnénk meglévő értékeinkre. Olyan átfogó rendszerszemléletet szeretnénk az óraadóinkkal és más tanszékekkel közösen kidolgozni, amely nemcsak a mi tantárgyaink szintjén segítheti a lelkészképzést. Én azt is fontosnak tartanám, hogy ne csak öt-hat évben gondolkodjunk a képzésről, hanem a továbbképzéseket is figyelembe véve tíz-tizenöt évben. Hogy a most formálódó elképzeléseinknek hosszú távon milyen hozadékai lesznek a rendszer egészét tekintve, még elválik. Még nagyon az elején vagyunk ennek a folyamatnak, de már megszülettek az első lépések.
Hogyan lehetne röviden összefoglalni ezeket az első lépéseket?
A kollégáimmal a már meglévő tudományos modelleket kiegészítve és továbbgondolva öt fő területet jelöltünk ki, és mind az öthöz hallgatói feladatokat rendeltünk. Az első terület az élettapasztalat, ehhez terepgyakorlatra küldjük a hallgatókat. Tantárgyanként végiggondoltuk, hogy milyen korcsoportokhoz és milyen élethelyzetben lévőkhöz menjenek el az egyetemi képzés alatt. Járják a gyülekezeteket, és direkt szempontokat kapnak arra, hogyan és mit figyeljenek meg.
A második terület a kognitív tudás. Egyrészt a hallgatókkal együtt elkezdtük összeszedni azokat a tudáselemeket és sémákat, amelyeket szerintünk minden teológusnak ismernie kell, és ezekből szószedeteket gyártunk. Másrészt szeretnénk minél több lehetőséget biztosítani arra, hogy a fiatalok végiggondolják saját tanulási folyamataikat, és elmondhassák, hogy miképpen tartják a leghatékonyabbnak saját tanulásuk megszervezését. El is kezdtünk velük beszélgetni erről.
A harmadik terület az érzelmi viszonyulás. Ha a fiatal maga tervezheti meg a tanulási folyamatot, akkor a sajátjának érzi, mert érzelmileg is kapcsolódik ehhez. Nagyon fontosnak látjuk, hogy ne csak a tudás, hanem az attitűd szintjén is formálódjanak a fiatalok. Ennek az érzelmi munkának is fókuszt kell adnunk a tudományos munka mellett.
A negyedik terület a készségeké. Egyre több olyan gyakorlati módszert szeretnénk megmutatni és gyakoroltatni a fiatalokkal, amelyek a gyülekezeti valósághoz kapcsolódnak. Ebben nagy segítségünkre lesz még az a most zajló zsinati kutatás is, amely a lelkészi kompetenciákat méri fel. Szeretnénk gyakorló lelkészek tanácsát kérni abban, hogy mire van szüksége egy lelkésznek, vallástanárnak a terepen, és erre a képzés hogyan készítheti fel.
Az ötödik terület a lelki formálódás. Ehhez minden egyes diákunkkal, akivel találkozunk a félév során, kezdeményeztünk egy-egy személyes beszélgetést, hogy minél inkább megismerjük, kik ők, éppen hol járnak a hitük útján, és mi az, amiben ránk számítanak. Ez nekünk is segít abban, hogy imádkozó háttérrel és lelki mentorként állhassunk mellettük.
Az öt területen összeállított listák és ötlettárak alapján elkészülhet egy átfogó térkép munkánk számára a következő hónapok során. De mindenben Isten akaratának keresését tennénk fókusszá.
Mennyire nyitottak a kollégák és a hallgatók minderre?
Az Egyháztörténeti Tanszék vezetője már jelezte, hogy kíváncsi erre a koncepcióra, ami mentén haladunk, és arra is, hogy mik azok a közös pontok, amelyekben egymás munkáját tudjuk segíteni. A hallgatóknak kifejezetten igényük van arra, hogy párbeszédbe maradjunk velük, és bevonjuk őket a gondolkodásba. Fontos szem előtt tartanunk – akár a teológusokról beszélünk, akár másokról, akikhez Isten éppen küld minket – hogy ők alanyai és nem tárgyai az adott folyamatnak. Csak így tudunk találkozásainkban hitelesen jelen lenni. Ennek a szemléletnek át kellene itatnia egyházi szolgálatunkat, bármilyen feladatra is hív minket az Úr.
Forrás: Barna Bálint/parokia.hu
