Dr. Pap Ferenc emlékezése Herczeg Pál professzorra.
Több mint egy hónapja tanulgatjuk, hogy Herczeg Pál nyugalmazott teológiai professzorról múlt időben kell beszélnünk. Minden egyes „volt” fájdalmasan hangzik, és elbizonytalanít, hogy valóban nem nyelvbotlásról van-e szó. Minden egyes „volt” rámutat a földi élet és életmű végérvényes befejezésére és lezárására, amely élet emlékét és eredményeit immár őriznünk és továbbadnunk szükséges.
A hetvenhét esztendős korban megérkezett betegség váratlanul és gyorsan kopogtatott be, és a 2017. esztendő áprilisának utolsó hétfő hajnalán megérkezett halálhír sajátos komorsággal képzett ellenszólamot a húsvéti örömhír diadalmas Hallelúja-énekéhez. „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (1Kor 15,54–55) A halálon győztes, élő Krisztus öleléséből senki és semmi, még a halál sem szakíthat ki bennünket (Róm 8,38). Életéért, szolgálatáért, küldetéséért a múlt időket ízlelve adunk hálát a teremtő, megváltó és megszentelő Szentháromság egy Istennek.
Herczeg Pállal a Budapesti Református Teológiai Akadémia (ma Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara) lelkésznemzedékeket formáló tanári karának újabb képviselője ment el a minden élők útján, akik javarészt az 1980-as évektől kezdve a 2000-es évek első évtizedéig végezték őrállói szolgálatukat. Mindannyian tudós gyülekezeti lelkipásztorból lettek teológiai tanárrá, akik egyszerre képviselték a teológia tudománya iránti minőségi, állandóan fejlesztendő, igényes elkötelezettséget és Krisztus egyházának szeretetét. A sokszor viharosan alakuló és átalakuló korokban oszlopokként álltak, és állhatatosan járták végig a lelkész- és vallástanárképzés szükséges átszervezését, valamint az egyetemmé való formálódás nehéz, rögös, sokszor buktatókkal teli útját.
Az Újszövetség, a páli iratok, az újszövetségi krisztológia lelkes, szerte a Kárpát-medencében és az ökumenikus közegben is elismert kutatója elsősorban Bibliát olvasni tanította a rá bízott nemzedékeket, hiszen ez létezésünk és tevékenységünk alapja, forrása, beteljesedése. Az ó- és újszövetségi teljes Szentírás, Isten kijelentése elevenen járta át egész egzisztenciáját, amit igehirdetéseiben, tudományos és népszerűsítő előadásaiban magával ragadó, szinte megmagyarázhatatlan szenvedéllyel adott tovább. Tanítóként mindig tanítvány maradt, sőt örömmel figyelt az újabb nemzedékek gondolataira, ismereteire is. Herczeg Pál gyermekkorától fogva benne élt református egyházunkban, az evangéliumok és az apostoli iratok Krisztusról szóló tanítása mellett tudományos működésének utolsó szakaszában különösen a Szentírás és a korai egyház egyházképével, az egyházról szóló tanítással foglalkozott. A régi zsoltárt (Zsolt 22,23) idéző apostoli tanítás méltóképpen foglalja össze Herczeg Pál létezésének célját és titkát: „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.” (Zsid 2,12) A szolgálat, a teológiai tudományok művelése a gyülekezet körében nyeri el értelmét. Az egyház lehet olykor erős, olykor gyenge, olykor dicső, olykor dicstelen, vonzó vagy taszító, de mindig valóság, és mindig „nagy titok”, így tanított és szólt lelkipásztorként és professzorként „Krisztusról és az egyházról” (Ef 5,32). Az egyház nem Pálé, hanem Krisztusé, amelyről Pál az apostolokkal együtt szólt. Ez az egyház sokszor küzdött és küzd kilátástalannak tűnő módon saját magával, környezetével, körülményeivel, de soha nem feledhetjük el, hogy Krisztus egyháza megdicsőült és győzedelmes közösség, létezése az élő Úrból fakad, vele van közösségben.
Üres a helye a családi asztalnál, az esztergomi templomban, a tanári szobában, azonban azt reméljük, hogy számára beteljesedhetett az a nagy titok, amit a páli teológia egyik fő hangsúlyaként tanított, és immár Krisztussal lehet. A Krisztussal és Krisztusban való létezés a múlt és a jelen, a halál és az élet átölelő, soha véget nem érő valósága: „vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél.” (Fil 1,23)
Pap Ferenc
Forrás: http://www.reformatus.hu/
