A filozófia, a pedagógia és a társadalomtudományok oktatása (1855-1955)

BUCSAY MIHÁLY

A tanszék elhelyezkedése a teológiai oktatásban

A bölcselet, a nevelés- és társadalomtudomány oktatása Theologiánk múltjában nagyobb szerepet töltött be, mint a jelenében. 1855-ben még közel volt az a majdnem évezredes hagyomány, amely az egyetemen előbb közös alapműveltséget adott a hallgatóknak, mégpedig filozófiailag rendszerezett alapműveltséget, és csak azután engedte meg a teológiai, jogi és orvosi irányú szakosodást. Ilyen utóbbi szaktanulmányok nélkül is közép-, vagy alsóiskolai tanár és tanító lehetett az, aki az említett közös alaptanulmányokat elvégezte. Theologiánk mindaddig nemcsak lelkészeket, hanem középiskolai tanárokat is képzett, amíg az 1883. évi XXX. tc. mindenkire kötelezővé nem tette az állami tanárvizsgáló bizottság előtt leteendő vizsgálatot. Az állam csak 1870-ben létesítette az első tanárképző intézetet.

Kedvezően hatott a bölcseleti tanszék szerepének megítélésére az is, hogy a 19. század második felében és a 20. század első évtizedeiben uralkodó teológiai irányok megkövetelték, hogy a személyes hit és a teológiai tájékozódás a kor tudományos műveltségével összhangban álljon, vagy legalább is az azzal való konfrontálódás nyomán alakuljon ki. A rendszeres teológia, ha másként nem, formailag szívesen vett mintát a rendszeres bölcselettől; a homiletika, a katechetika, a cura pastoralis szívesen tanultak a lélektantól, a logikától, a pedagógiától, később a szociológiától; az egyház- és dogmatörténet pedig minduntalan előfeltételezett némi filozófiatörténeti jártasságot.

A filozófiának ez a kedvező megítélése tükröződött Török Pál 1852. július 2-i Szózatában. A Pestre helyezés mellett Török első és főérve ebben éppen az volt, hogy az egyházkerület lelkészjelöltjeinek megfelelő filozófiai képzést csak a Fővárosban lehet adni. Török szerint filozófiai tanulmányok nélkül a lelkészjelöltek kellő képzettségre nem juthatnak, sőt félszeg irányba tereltetnének.

A fiatal pesti Theologián a filozófia heti hat, a pedagógia pedig heti három órában szerepelt az első évfolyam két főtárgyaként. 1855 után néhány évig a két lelkészi vizsgán is szerepeltek a tanszék tárgyai. Az első vizsgán logikából és lélektanból, a másodikon bölcselettörténetből, neveléstanból és természetbölcseletből kérdeztek. Csak 1860 őszétől maradtak el a vizsgákról a filozófiai és egyéb általános-műveltségi tárgyak, mert ekkor a Kerület főgimnáziumaiban szerveztek az első éves teológusok számára külön tagozatot, és ott tartották meg a vizsgát is. De a pesti Theologián maradt három felső évfolyam is kapott filozófiai és pedagógiai oktatást, mégpedig olyan kiváló szakemberek részéről, mint Haberern Jonathán, Molnár Aladár és Gönczy Pál. 1870-ben azután az első évfolyam visszakerült Pestre, de a vizsgarend már nem változott. 1884-ben vezette be Theologiánk az egységes konventi tantervet. Ez a filozófia-pedagógiai tanszék tárgyaira a következő heti óraszámot írta elő: bölcselettörténet 4, neveléstan 3, módszertan 3, alkotmánytan 2. Így folyt az oktatás 1907-ig. 1907-es év tavaszán éppen a budapesti Theologia tanári kara terjesztett elő tantervmódosító javaslatot, amelyben legfontosabb követelményként sorolja fel a kellő filozófiai képzettség és a szociális tudományokban való jártasság nyújtását. Theologiánk be is vezette négy féléven át a szociológiát heti 2 órában, mellette üzemek és szociális intézmények látogatását. Az 1910. ápr. 6-i 105. sz. konventi határozat a szociológia nevet nemzetgazdaságtanra változtatta, és elrendelte tanítását valamennyi teológiánkon, a III. és IV. éven heti 2-2 órában. A határozat szerint az előadó legyen tekintettel

„a munkáskérdésre és a kisebb gazdasági existentiák érdekeit előmozdító intézményekre".

1914-től 1917-ig szünetelt a szociológia előadása, és már 1911-től az alkotmánytané is, amelyet 1906 őszétől kezdve adtak elő, 1917–1918-ban azonban újra bevezették a szociológia-nemzetgazdaságtant négy féléven át heti 2 órában.

Az 1924-ben végrehajtott tantervrevízió a filozófiai enciklopédia oktatását hozta be két féléven át heti 2-3 órában, valamint szentesítette azt a Pesten már gyakorolt eljárást, hogy a növendékek két féléven át heti 2-2 órában vallástörténetet, vallásbölcseletet és valláslélektant hallgatnak.

1925-ben tanszékünk kettévált, és 1946-ig külön szociológiai-egyházjogi tanszék működött a filozófiai-pedagógiai mellett.

Az 1940. évi tantervreform tárgyaink vonatkozásában nem hozott számba vehető változást. A filozófia történetére heti 3, a filozófiai enciklopédiára heti 2, pedagógiára és neveléstörténetre 2-2, vallástudományokra 2, a szociológiára 2, e tárgyakra összesen 13 órát írt elő. Ehhez jöttek a jogi ismeretek heti 2 órában.

Az 1953. évi tantervreform a pedagógiát és a szociológiát elhagyta, a filozófiai oktatás elé kitűzött célokon azonban nem változtatott, csupán az addig erre a célra rendelkezésre álló 5 órát csökkentette heti 2 órára. A Szabályzat így jelöli meg Filozófiai enciklopédia címen az első két évfolyamon heti két órában előadandó tárgynak a tanítási célját:

„az emberi gondolkodás történetével és mai helyzetével a filozófia főbb ágaival és problémáival kell megismertetni a teológiai hallgatókat. Tisztán leíró módon kell ismertetni az emberi gondolkodás nagy korszakait, minden jelentős rendszerét és azt a néhány nagy gondolkodót, akikben a korszakok és rendszerek összegeződnek..."

Az így kitűzött tanítási cél és a rendelkezésre álló óraszám között aránytalanság áll fenn, amelynek kiküszöbölése bizonyára hamarosan meg fog történni. Az 1953. évi Szabályzatban ugyan nem új tárgyként, hanem a megelőzően „Jogi ismeretek", régebben „Alkotmánytan" néven szereplő tantárgy utódaként, de kibővült feladatkörrel és órakerettel, mind az öt évfolyamon heti 1 órás tárgyként jelent meg az „Alkotmánytan", mely foglalkozik a Magyar Népköztársaság Alkotmányával és annak értékelésével, az egyház és az állam közötti egyezménnyel, a népgazdasági tervekkel s az államigazgatás kérdéseivel, népünk életének gazdasági, egészségügyi, kulturális stb. vonatkozásaiban.

A tanárok

Ballagi Mórnak, Székács Józsefnek, Tatai Andrásnak és Bauhofer Istvánnak rövidebb előadói működése után intézetünk filozófiai tanszékén 1858–1865-ig Haberern Jonathán fejtett ki tevékenységet. Abban az időben működött, amikor a nagy idealista rendszerek ellenhatásaként naturalista és pozitivista idők jártak. A filozófiával szembeni ellenséges hangulatban a filozófia hívei annak múltjába mélyedtek el, abból akartak erőt meríteni. Ilyen historizáló filozófus volt Haberern Jonathán, továbbá két utóda, Molnár Aladár és Bihari Péter is. Haberern valósággal felfedezte a hazai magaskultúra számára a természetbölcselő Arisztotelészt. Zeller és Trendelenburg kutatásaira támaszkodva, valamint saját szövegtanulmányai alapján feltárta Arisztotelész evolucionizmusát, azt, hogy Arisztotelész folytonos átmenetet és egymásra épülést látott meg az élettelentől kezdve az élő világ különféle változatain át a mind tökéletesebb alakzatokig. Lefordította Arisztotelész Lélektanát (1865), a Nikomachosi Ethikát (1873) és a Politikát (1869). A Tudományos Akadémián hatásos előadást tartott „Aristotelesről és befolyásáról az új bölcseletre és az életre" (1867).

Molnár Aladár a híres hallei hegelistát, Joh. Ed. Erdmannt hallgatta. Mint Theologiánk tanára (1862–1867) azután is szorgalmasan és kiváló tehetséggel szolgálta a hazai filozófiai műveltség ügyét, de ő is inkább történeti irányban tájékozódott. A Tudományos Akadémián ugyan kiállt a rendszeres filozófia jogai mellett, de jellemző, hogy ő is főleg csak a logika fontosságára tartotta szükségesnek rámutatni, mint aminek a hasznosságához, sőt nélkülözhetetlenségéhez nem fér kétség (A philosophia mint külön tudomány, Akadémiai Értesítő, VII., 1868. Pest). Molnár Erdmann után írta A psychologia vázlatá-t (1864, Pest), Martensen után és Haberern Jonathán közreműködésével Az erkölcsbölcsészet alapvonalai-t (1864, Pest), főműve azonban történeti: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században.

A didaktika és a methodika előadójaként tanított 1855 és 1867 között Theologiánkon Gönczy Pál, a pesti református gimnázium kiváló igazgatója. Molnár Aladár filozófiai tárgyait 1867-ben Dömötör János, a jeles költő és műbíráló vette át. Pesszimizmusából ekkor még nem sok üthetett át előadásain, hanem bizonyára inkább választékos műveltsége, alapossága és szabatos kifejezésmódja hathatott diákjaira.

Dömötör utóda, a nagymunkásságú Bihari Péter (1873-1888) még mindig olyan közhangulatban működött, amely a filozófiai rendszerezést nem tekintette tudománynak. Így Bihari, noha kidolgozta, az ismeretelmélet és az etika leszámításával, az egyes filozófiai diszciplínákat, nem törekedett rendszerezésre, hanem nagyobb odaadásával históriai irányban dolgozott. Ennek szép emléke Általános és hazai művelődéstörténete, I-II. köt., (1884, Budapest).

Szabó Aladár (1888-1905). Már inkább azt az angolszász filozofáló ízlést képviselte, amely elsősorban lélektani és pedagógiai jellegű, valamint apologetikus érdeklődéssel fordul a filozófia felé, erősen gyakorlatias, szívesen vesz át a filozófia és a tudományok újabb eredményeiből egyes részleteket a keresztyén világnézet igazolására és védelmére.

 Pruzsinszky Pál 1907. február 1-től 1909-ig működött tanszékünkön, akkor a megüresedett egyháztörténeti tanszékre ment át. Ettől kezdve öt éven át a tanszék tárgyait mint helyettesek a tanári kar tagjai látták el.

Kováts J. István (1914–1946). Szakterületeként inkább a társadalomtudományokat művelte. 1925-től az újonnan szervezett egyházjogi-szociológiai tanszékre ment át. Becses eredménye tudományos tevékenységének A keresztyénség és a társadalmi kérdések (1934, Budapest) című gazdag tartalmú műve, amely teológiai tankönyvként is szolgált.

Victor János (1925 és 1932 között illetve mint óraadó 1934-ig) tanította tanszékünk tárgyait. Értette a régieket, de frissen és érzékenyen reagált az újabb problémákra is, és bevonta a modern kutatási eredményeket, különösen a lélektaniakat és a vallásbölcseletieket a teológiai oktatásba. Világos és mégis mély fejtegetései emlékezetessé tették óráit tanítványai számára. Varga Sándor (1934–1940-ben) és Bartók György (1946–1949-ben) a transzcendentális idealizmus szellemében adták elő a filozófiai tárgyakat. Az 1945–1946. tanévben, továbbá 1949-től Bucsay Mihály adja elő a tanszék tárgyait.