A Gyakorlati Teológiai Tanszék

BODONHELYI JÓZSEF - A SZERK.

A kezdetek és a tanszéki oktatás programja

Az egyház teológiai gondolkozásában és életében beálló bármely változás a gyakorlati teológia tudományában és tárgyai előadásának módosulásában szokott leghamarabb és leginkább megmutatkozni. Így tagolódik szakaszokra a gyakorlati teológiának Akadémiánkon való előadása egyházunk életének alakulása szerint.

Az Akadémia közös protestáns korszakában a gyakorlati teológia tárgyait Török Pál és Székács József adták elő, majd pedig részt vett e tárgyak előadásában Farkas József. Török liturgikát, katechetikát, cura pastoralist, Székács pedig homiletikát adott elő. Megindultak a homiletikai gyakorlatok is Székács vezetésével 1858–1859-ben, mind a négy évfolyamon heti 2–2 órán. A historiai teológia szakcsoportjában előadásra került az egyházi statisztika is. Kiemeljük az alapítási korszak magas színvonalú tantervének azt a sajátosságát, hogy a számos melléktárgy között szerepeltek olyan tárgyak is, mint a fogalmazás, a stilisztika, a retorika vagy a poétika. Csengery Antal, Gyulai Pál, Hunfalvy Pál és Thaly Kálmán tanították ezeket a tárgyakat egy ideig. Ezek a tantárgyak arra is szolgáltak, hogy pótolják az akkor még hiányzó tanárképzést. De jelentősek voltak abból a szempontból is, hogy a hallgatók megszerezték az igehirdetés kidolgozásához minden időben annyira szükséges formakészséget, amelyre az a kor különösen is nagy súlyt helyezett. A tanszék első rendes tanára Papp Károly (1862–1865), majd utána 1904-ig Kovács Albert volt.

Az 1883-ban megjelenő egységes konventi tanterv, illetve az 1889. évi budapesti Akadémiai Törvények szerint a gyakorlati teológia előadása a két felső évfolyamon történt (harmadévben homiletika és katechetika heti 3, negyedévben liturgika és cura pastoralis heti 2 óra). A szónoklati gyakorlat speciális kollégiumként meg volt minden évfolyamon, heti 1 órában. Bevezette a tanterv a gyakorlati bibliamagyarázatot, mint speciális kollégiumot a negyedik évben, heti 1 órában. Akadémiánkon az 1912. évi új konventi tantervet már megelőzőleg, az 1906–1907. évtől emelték a gyakorlati teológia óraszámát, nagyobb súlyt helyeztek a gyakorlatokra és a cura pastoralis mellé bevezették a belmisszió előadását.

Az 1912. évi új tanterv a lelkészképzés korszerűbbé és gyakorlativá tétele érdekében nagyobb teret szentelt a tantervben a gyakorlati teológiának, az utolsó évfolyamon előadásra került a közös tárgyként felfogott cura pastoralis és belmisszió, és helyet kaptak a lelkipásztori és gyülekezeti munkára előkészítő különböző gyakorlatok. Így például a szónoklati gyakorlatoknak minden évfolyamon, a gyakorlati bibliamagyarázatnak a két felső évfolyamon szerepeltetése mellett, gyakorlatokat rendszeresítettek a II-IV. évesek számára a cura pastoralisból és a belmisszióból hetenként egy estén és egy délután. A tantervben a későbbi évek során beállott módosítások a gyakorlati teológiát különösebben nem érintették. 1924–1925-től megfigyelhető a szónoklati gyakorlatok óraszámának az emelkedése. Az 1912-ben az első évben is bevezetett cura pastoralis és belmisszió 1923–1924-ben az első évben megszűnt. Viszont 1926–1927-től kezdve számos éven át az első évben is megtaláljuk a homiletikát.

Az 1940. évi tantervben érvényesült az az enciklopédikus változás, amely a gyakorlati teológiában időközben jelentkezett. A tárgyak közé felvették az ekkleziasztikát és a különválasztott lelkigondozás és belmissziótant pedig külön iktatták be poimenika, bel- és külmisszió elmélete címen. Ennek a tantervnek a hátránya az volt, hogy a gyakorlati teológia tárgyait több, heti egyórás tárgyra aprózta el. Újítás volt, hogy az első évben bevezették az egyházi élet ismertetését és minden évfolyamra a gyakorlati egyházi munkát heti 2–3 órában.

Jelenlegi tantervünk kifejezésre juttatja a gyülekezeti igehirdetés megnövekedett jelentőségének, valamint a missziói szolgálat gyülekezeti jellegének elvét. Ehhez képest a II-III. éven felváltva előadásra kerül a liturgika és homiletika, továbbá a második évtől felfelé minden évfolyamon homiletikai gyakorlatok vannak, heti 2-2 órán. Az alapvizsga után a „gyülekezeti szolgálat" (katechetika, poimenika, missziói tudományok) előadása következik. A tárgyak közül kimaradt az ekkleziasztika, és helyére a gyakorlati teológiai bevezetés és a tudomány csoport enciklopédiája került. A kurrens egyházi élet megismertetésére szolgál az egyházunk mai élete című kollégium, amely az első évben heti 2, a többi évfolyamon heti 1-1 óra.

Az egyházjog kezdettől fogva a gyakorlati theologiával kapcsolatban került előadásra egészen addig, míg külön egyházjogi és szociológiai tanszék nem létesült. E tanszék 1946-ban bekövetkezett szüneteltetése óta az egyházjogot az egyháztörténet professzora adja elő.

Tanárok az első száz év idején

A tanszék történetével kapcsolatban megemlékezünk az alapítási korszakból Török Pálról és Székács Józsefről, valamint a tanszék rendes tanárairól, vagyis Papp Károly, Kovács Albert, Bilkei Pap István (1905–1935), Czeglédy Sándor (1938–1940) és Bodonhelyi József (1941-től) professzorokról. Itt a tanszék történetéhez legszükségesebb megjegyzésekre szorítkozunk, és utalunk a kötet megfelelő helyein megtalálható részletesebb ismertetésre.

Török és Székács, akik személyes barátok voltak, és akiknek egyénisége kiegészítette egymást, egyek voltak a nemzeti és kultúrprotestantizmus szolgálatában. A Protestáns Lelkészi Tár közös szerkesztésével az igehirdetés ügyét is munkálták. Török előadta az Akadémián igazgató korában egyebek között a gyakorlati teológiát is, amely iránt különös előszeretettel viseltetett. A Protestáns Lelkészi Tár „Egyházi Tárca" rovatában liturgiai tárgyú, valamint a vallásoktatás és a lelkipásztorkodás körébe vágó közleményeket adott közre. Számos munkája közül itt megemlítjük különféle egyházi beszédeit.

Székács korának nagyhatású igehirdetője volt. Beszédeit gondosan kidolgozta, és művészien adta elő. Prédikációit a személyes hittapasztalat, nagy tudás, meggyőző erő, különösen pedig közvetlenség és könnyedség jellemzi. Megemlítjük Egyházi beszédeit (1871). Megjelentek imádságos könyvei.

Papp Károly rövid tanári működése idején (1862–1865) Török Pál nyomdokán haladt. Higgadt, gyakorlatias nézeteit e korból a még kecskeméti segédlelkészsége idején, 1859-ben írt Az evangélikus egyházi szolgálat című cikke tükrözi (Kecskemét, Protestáns Közlöny, IV. f.).

Kovács Albert (1866–1904) a magyar liberális teológia egyik legkiválóbb képviselője volt. Különösen mint egyházjogász volt nagy, de gyakorlati teológiája is magas színvonalon állott. Rendkívül éles eszű, önálló szellem volt. Előadásait alaposság, tárgyilagosság, szigorú logika jellemezte. Homiletikáján Vinet, „a francia Schleiermacher" hatása látszik, rendszere kidolgozásában pedig a nagy dogmatikus és gyakorlati teológus, A. Schweizer-é. A gyakorlati teológia Kovács szerint az egyházi szolgálat elmélete, amely által a lelkészeket a korszerű, modern keresztyénség szolgálatára készítette fel. Irodalmi munkásságából itt csak Egyházjogtanát (1878) és posthumus Homiletikáját (1904) említjük.

Bilkei Pap István (1905–1935) mint tanár az ifjúságnak pásztora volt. Lelkesen szolgálta az egyház belmissziói ébresztésének ügyét. Előadásait, igehirdetéseit belső meggyőződés hatotta át. Tárgyainak előadásában mindig pozitív és építő volt. Gyakorlati teológiáján érezhető az angol empirizmus, a német gyakorlati teológusok közül különösen A. Krauss, valamint Ravasz László hatása. Rendszerében fontos szerepe van az egyház és gyülekezet református szemléletének. Megjelent a Belmisszió Hősei (1912) című könyve és az egykorú folyóiratokban nagyszámú tanulmánya és cikke.

Czeglédy Sándor Akadémiánkon két éven át adta elő a gyakorlati teológiát, mint Bilkei Pap utóda. 1940-ben a debreceni teológiai fakultás liturgikai-homiletikai-katechetikai tanszékére hívták meg. Főbb munkái: Hit és történet (1936), A választott nép (1940), A prédikáció gyülekezetszerűsége (1938).

Bodonhelyi József a tanszéken működik 1941 óta. Munkái: A szuperintendensi intézmény (1938), A puritanizmus lelki élete (1942), A puritán-ébredés igehirdetési elvei (1942) és a Theologiai Szemlében, a Református Theologiában és a Református Egyházban megjelent tanulmányok.

                                                           ***                                                     (B.J.)

A Tanszék és professzorai 1955 és 2005 között

Bodonhelyi József a tanszéken 1941 óta működött korán, 1965-ban bekövetkezett haláláig. Személyében a református lelkészképzés puritán jellege jutott érvényre, ami az egyre erősödő antiklerikális légkörben rendkívüli jelentőséggel bírt. Különösen a marxista tudomány önelégült és lekezelő atmoszférájában volt fontos, hogy Bodonhelyi József valamennyi tanulmányát kitüntetéssel végezte, Debrecenben éppúgy mint külföldön: Halléban és Aberdeenben. Professzori kinevezése előtt gyülekezeti lelkipásztor volt Orgoványban és Debrecenben. Sőt, élete utolsó négy évében a Budapest-Kálvin téri gyülekezet lelkészeként is tevékenykedett. Teológiai tanársága mellett közegyházi tisztségeket vállalt, amelyek közül zsinati tagságát kell kiemeljük. A céltudatos egyházsorvasztás idején igazi bizonyságtétel volt Bodonhelyi József tanári munkája, amelynek központi témáját a pneumatikus inspiráció, az egyházépítés és a keresztyén misszió jelentette. Jóllehet az a kor, amelyben szolgálatát végezte, nem kedvezett a teológiai irodalomnak, mégis jelentős művekkel gazdagította ismereteinket (munkáinak felsorolását lásd előbb).

Bodonhelyi József (1909–1965) hirtelen halála váratlanul érte az egyházvezetést. Ideiglenesen Szabó Géza csepeli lelkészt bízta meg a Zsinat elnöksége a tanszék óráinak ellátásával, aki később aztán rendes tanári kinevezését is megkapta. Szabó Géza (1916–1993) Budapesten, Halléban és Lausanne-ban végezte tanulmányait. 1940-ben megszerzett teológiai doktorátusa mellett a Pázmány Péter Egyetem bölcsészdoktora volt (1943). Pedagógiai tapasztalatokra is tett szert 1945 és 1950 között vallástanárként. 1950 és 1966 között Budapesten volt lelkipásztor. Szabó Géza hűséggel töltötte be a rábízott tanszéket (1966–1981). Sokat merített oktatómunkájához elődjétől, Bodonhelyi Józseftől, akinek tanári és tudományos hagyatékát nem hagyta feledésbe merülni. Tudományos munkásságát több publikáció jelzi: Geschichte des ungarischen Coetus an der Universität Wittenberg 1555–1613 (1941); A magyar református orthodoxia (1943); Pósaházi János élete s theológiája (1948); Pszichologia (1976). A nyugdíjazása előtti esztendőben publikált tanulmánya, „A felkészüléstől az igehirdetésig" mintegy összefoglalása a Bodonhelyi-Szabó-féle homiletikának.

Szabó Géza 1981-ben vonult nyugalomba. Utódjának a Budapest-Törökőri Egyházközség lelkészét választották meg: Boross Gézát (1931-2010). Boross Géza Budapesten és Wuppertalban tanult teológiát, majd 1958–1963 között a Budapest-Kálvin téri gyülekezet segédlelkésze, 1963-tól pedig a törökőri gyülekezet megválasztott lelkésze volt. Debrecenben szerzett doktorátust 1970-ben.  Rendkívül termékeny szerző: disszertációja 1970-ben jelent meg A prédikáció dinamikája címmel. További művei: Történelem a szószéken (1979); Hogyan prédikáljunk ma? (1981); Spurgeon kincseskamrája (1986); „Nem beszédben, hanem erőben" (2000); „Uram, a te Igéd nekem..." (2001). A dátumok közötti űr egyáltalán nem a terméketlenség időszakának számított munkásságában, hanem ekkor készültek egyetemi tankönyvei. Boross Géza modernizálta és átírta a tankönyveket intézményünkben: Homiletika, Katechetika, Poimenika, Liturgika és Diakónika címmel adta ki az általa leadott tananyagot.                                                                                      

Ugyanakkor azonban nem csak tanította ezeket az anyagokat, hanem ténylegesen mindig jó példával járt elöl az igehirdetésben és a lelkigondozásban, feleségével együtt a diakónia gyakorlásában is példaadó életet élt és él közöttünk. Munkásságát a német Diakonisches Werk kitüntetéssel honorálta, a Baptista Egyház pedig C.H. Spurgeon kutatásáért fejezte ki Boross Gézának elismerését.

Boross Géza nyugállományban is aktív – jóllehet a tanszék hivatalos vezetésével a Kar Nagy István főiskolai igazgatót bízta meg –, munkája töretlenül folytatódik. Nagy István (aki W. Lüthi prédikációinak vizsgálatából írta doktori disszertációját) a gyülekezeti igehirdetésre helyezi a hangsúlyt, s ezzel reméljük, hogy a gyakorlati lelkészképzés, a teológia kérygmatikus jellege töretlenül intézményünk erős oldalát fogja képezni.

                                                                                                                      (A szerk.)