A Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék

KASZÓ GYULA

A Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék a Hittudományi Kar azon kevés tanszékének egyike, amelyek nem tekintenek vissza évszázados múltra.

Az intézményben folyó pedagógiai és lélektani oktatás mindazonáltal évtizedekkel megelőzi a tanszék megalakulását. A Budapesti Református Theologiai Akadémia, mint a Hittudományi Kar jogelődje, az állami tanárvizsga kötelező bevezetése (1883. évi XXX. tc.) előtt aktívan részt vett a középiskolai tanárok képzésében. A hallgatóknak az első évfolyamon heti három órában kellett pedagógiát tanulniuk, és a lelkészképesítő vizsgák folyamán is számot kellett adniuk lélektani, illetve neveléstani ismereteikről. A tantárgyakat a teológusok olyan neves szakembereknél tanulhatták, mint például Gönczy Pál, aki 1855 és 1867 között didaktikát és metodikát tanított a főiskolán.

Az 1924-es tantervrevízió nyomán a teológusok két féléven át heti 2 órában hallgattak valláslélektant a Filozófiai-Pedagógiai-Társadalomtudományi Tanszék szervezésében. A Tanszék 1925-ben kettévált, és 1946-ig két részre szakadva működött (Szociológiai-Egyházjogi Tanszék, illetve Filozófiai-Pedagógiai Tanszék). Végül, az ígéretes előzmények ellenére a Teológián az 1953. évi tantervreform nyomán teljesen elmaradt a pedagógia oktatása.

A nyugati protestáns teológiákon már a hetvenes éveket megelőzően is nagy érdeklődéssel és magas szinten foglalkoztak a valláspedagógia és a pasztorálpszichológia kutatási területeivel. A KRE Hittudományi Kar elődje, a Budapesti Református Theologiai Akadémia esetében azonban csak a rendszerváltás idején, vagyis 1990 nyarán érett meg a helyzet arra, hogy ne csak a felvetés szintjén, hanem a konkrét megvalósítás célkitűzésével nézzünk szembe a jogos igénnyel, vagyis, hogy végre megoldást nyerjen a Kar hallgatóinak pedagógiai, illetve lélektani képzése.

Gyökössy Endre már ezt megelőzően – magántanári képesítése megszerzése (1950) és a venia docendi elnyerése (1950) után – 1951-től tartott előadásokat a Theologiai Akadémián azokban a témakörökben, amelyekkel magántanári dolgozatában foglalkozott (pedagógia, pszichológia, valláspszichológia). Az 1956-os forradalom idején indult Reformáció című folyóirat szerkesztése miatt sokáig nem taníthatott. Az 1980-as években a végzett lelkészek számára lelkigondozói szemináriumokat szervezett. A teológus ifjúság szisztematikus képzése e tekintetben csak Pálhegyi Ferenc vezetésével valósulhatott meg újra, mégpedig az 1990–1991. tanévtől kezdődően.

Pálhegyi Ferenc az Akadémia Tanári Karának új tagjaként 1990-ben kidolgozta a vezetése alatt álló Pedagógiai és Pszichológiai Tanszék munkaprogramját, amelynek nyomán olyan tantárgyak kerültek a lelkészképzés tantervébe, mint a fejlődés- és személyiséglélektan, a csoport- és kommunikációlélektan, a segítő beszélgetés pszichológiája, a pedagógia és a didaktika.

A pszichológiai ismeretek átadása mellett a tanszék szorgalmazta a beszédtechnika fejlesztését, aminek következményeként a Theologiai Akadémián az 1991–1992 tanévtől kezdődően a Pedagógiai és Pszichológiai Tanszék felügyelete alatt beszédtechnikai oktatásra került sor. Pálhegyi Ferenc és munkatársai (Füzessyné Kiss Judit, Gyökössy Endre, Ritoók Magda, Vassné Kovács Emőke, Veres Sándor, Tátrai Mária) az Akadémia nappali tagozatos hallgatóinak oktatása mellett a katechétaképzésben és az egyházi missziói munkások képzésében is részt vettek.

Miután 1991 őszétől kezdődően Gyökössy Endre egészségi állapota miatt nem tudott tovább oktatói munkát vállalni, 1993-ban pedig Pálhegyi Ferenc tanszékvezetői állást fogadott el a Gyógypedagógiai és Tanárképző Főiskolán, egy éves szünet következett a Pedagógiai és Pszichológiai Tanszék nappali tagozatos munkájában. Ezt követően akkor történt változás, amikor a Kar 1994-ben kinevezte adjunktusnak Németh Dávidot, és 4 évre megbízta a tanszék vezetésével. Ezt a feladatkört 1996-tól docensként, majd 2001-ben megszerzett habilitációját követően, 2002 óta egyetemi tanárként tölti be.

Németh Dávid tanári működése nyomán a Pedagógiai és Pszichológiai Tanszék érdemi átalakuláson ment át, amelynek megfelelően a kari tanács a tanszék nevét is megváltoztatta (1996). Így jött létre a jelenleg is működő Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék.

A tanszék azóta külföldi kapcsolatokkal gazdagodott. Nyugat-európai egyetemekkel együttműködve 1996-ban blokk-szeminárium-sorozatot indított a valláspedagógia tárgykörében, amelyen belül a kar hallgatói számára olyan neves professzorok adtak elő, mint Klaus Wegenast (Bern), Gottfried Adam és Robert Schelander (Bécs), Friedrich Schweitzer (Tübingen), Ferdinand Angel (Graz) és Werner Ritter (Bayreuth). Kutatói munkakapcsolatot vett fel és ápol Bécs, Graz, München és Wuppertal gyakorlati teológiai műhelyeivel. A közös kutatás témái: a Vallás és vallásosság, a Gyerekbibliák és a Börtönpasztoráció.

Jelentős előrelépés történt a vallástanárképzés terén is. Megtörtént a nappali tagozatos és kiegészítő vallástanárképzés akkreditációja (1998). Ez a képzési program a bécsi egyetemmel együttműködve és az ott használt tanterv alapján készült el.

A sokrétű munka, ami a lelkészképzés és a vallástanárképzés tekintetében a tanszékre hárul, indokolttá tette egy új munkatárs alkalmazását. A 2004–2005 tanévtől kezdve a tanszéken tanársegéd is tevékenykedik Kaszó Gyula személyében.

A Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék munkájának a célja a tudományos kutatás mellett az, hogy a lelkipásztor és vallástanár növendékeket felkészítse a lelkigondozói, gyülekezeti katechetikai, vallásoktatói és keresztyén nevelési feladatok szakszerű ellátására. A hallgatók ismereteinek növeléséhez, képességeik és lelki ajándékaik kibontakoztatásához a következő tantárgyak oktatásával járul hozzá:

1. A valláspedagógia a vallásosság életkori sajátosságait, a vallási szocializáció hazai jellegzetességeit és lehetőségeit vizsgálja. Rámutat a vallásosság fejlesztésének pedagógiai lehetőségeire, valamint sorra veszi azokat a célokat és feladatokat, amelyekkel a keresztyén nevelésnek számolnia kell.
2. A vallásdidaktika módszertanilag készít fel a vallásoktatásra. Nem csupán a különböző tananyagok feldolgozásának módszereivel foglalkozik, hanem a vallásoktatás didaktikai eljárásaival és azok alkalmazásával is megismertet. Emellett bevezetést ad a vallásoktatás tantervébe és az óraterv készítésébe.
3. A pasztorálpszichológia a lelkigondozás társas-kapcsolati (interperszonális) és belső lelki (intrapszichikus) folyamatait mutatja be, megismerteti a hallgatókkal a segítő odafordulás hatásmechanizmusait, a lelkigondozói beszélgetésvezetés szabályszerűségeit és buktatóit, miközben problémaérzékenységre, valamint ember- és önismeretre nevel.
4. A valláspszichológia a vallási jelenségek lélektani hátterét, valamint az egyéni lelki fejlődés és vallásosság alakulásának összefüggéseit vizsgálja, kitérve a kóros torzulások veszélyeire is. Bemutatja továbbá a jelentősebb pszichológiai irányzatok valláslélektani felismeréseit és az empirikus kutatási eredményeket.
   (A hagyományosan a Gyakorlati Teológiai Tanszék felügyelete alá tartozó katechetika és poimenika tantárgyak oktatásáért 2004-től a Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék a felelős Karunkon.)
5. A katechetika a gyülekezeti oktatás, ezen belül hangsúlyozottan a gyerekmunka, a konfirmációi előkészítés és a gyülekezeti felnőttoktatás területén ad eligazítást. Alapvető módszertani, pszichológiai ismereteket nyújt, felhívja a figyelmet a gyakorlati alkalmazás nehézségeire, megtanít az életkori, pszichológiai sajátosságok figyelembevételére.
6. A poimenika áttekintést nyújt a keresztyén lelkigondozás történetéről. A pasztorálpszichológia kutatási eredményeire támaszkodva készíti fel a hallgatókat a lelkigondozás különböző helyzeteire és problémaköreinek kezelésére.

A felsorolt és röviden bemutatott tantárgyak oktatásához a tanszék gondozásában több tankönyv jelent meg.