Karácsonyi rektori köszöntő

Áldás békességgel és sok szeretettel köszöntöm a Károli Gáspár Református Egyetem oktatóit, munkatársait és minden kedves hallgatóját. Ezt a köszöntőt személyesen szerettem volna elmondani, de a járvány negyedik hullámára tekintettel most csupán ebben a formában tudom azt eljuttatni Önökhöz.

Az elmúlt év karácsonyának egészségügyi helyzetéhez képest, a negyedik hullámban már könnyebb egymással találkozni és a családoknak együtt lenni, így többnyire együtt élhetjük meg és együtt élhetjük át a várakozás és a beteljesedés örömét, Jézus Krisztus születését. Remélem, csak kevesen lesznek, akik betegség miatt nem tudnak együtt lenni valamennyi Szerettükkel – a református hitük azonban átsegíti őket minden nehézségen. Miként Pál Apostol is mondja: „Az igaz ember pedig hitből él.” Ez biztosítja azt a megtartó erőt, amelybe egy bizonytalanná váló világban kapaszkodni lehet.

Karácsonykor az egész világon megáll az élet, minden elcsendesedik, és az emberekben sokféle melengető érzést és hangulatot idéz fel, hiszen Jézus Krisztus születésének ünnepe egyben az öröm és a békesség, a család, az otthon és a szülőföld ünnepe is. A karácsony magával hozza a meghittséget, a lélek nyugalmát, amikor a mindennapok zaja elcsitul, és ilyenkor még a fegyverek is elhallgatnak. Szívünkben feléled az együttérzés és segítő kezet nyújtunk elesett, rászoruló embertársainknak.

Az egészségügyi helyzet javulása már ebben az évben lehetővé tette, hogy az őszi félévben jelenléti legyen az oktatás. Jóllehet novembertől – a járványhelyzet aktuális állapotát figyelembe véve – elrendeltem a maszk viselését, így már maszkban folyt az oktatás, mégis, a jelenléti oktatás varázsát – a száj, orr takarása ellenére is, – nem vehette el, hiszen a beszédes szemek varázslatát már láthattuk és ennek is örülhettünk.

Míg 2020 novemberében a MAB akkreditáció során még online módon volt jelen az akkreditációs bizottság, az eredménynek, annak a ténynek, hogy a Bizottság újabb 5 évre - 2026. március 26-ig - akkreditálta a Károli Gáspár Református Egyetemet, már személyesen örülhettünk.

Ebben az évben 2021 májusában már személyes jelenléttel fogadhattuk az Oktatási Hivatal vizsgálóit a KRE működési engedélyének felülvizsgálata kapcsán, és az Egyetem működési engedélyének felülvizsgálatára vonatkozó eljárást az Oktatási Hivatal 2021. október 22. napján kelt határozatával eredményesen lezárta, mert a vonatkozó jogszabályoknak megfelelt az egyetem működése.

Az év elején január 15-re határidőre elkészítettük és megküldtük – a múlt év december 12-én megküldött minisztériumi ágazat ajánlás alapján – az egyetem 2021-2027. évig tartó időszakra vonatkozó Intézményfejlesztési Tervét (IFT), amelyet elfogadott a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa és az Egyetem Szenátusa. Az ITM államtitkára pedig 2021. június 7-én jóváhagyta az egyetemi stratégiát. A KRE általános stratégiai célja, hogy a Magyarországi Református Egyház felsőoktatási intézményeként a keresztyénség örökérvényű értékeit követve és a több évszázada ránk hagyományozott református örökségre építve nevelő, oktató és tudományművelő tevékenységével szolgálja a nemzet és az egyház javát, országosan és nemzetközi szinten is elismert, minőségi képzést nyújtó és kutatást végző egyetemként.

Szintén ebben az évben – a 2016-2020. közötti időszakra vonatkozó egyetemi stratégia kiértékelését követően – készítettük el az egyetem Intézményfejlesztési Tervét, Stratégiáját a 2021-2025. évig terjedő időszakra vonatkozóan. Az egyetem stratégiáját a KRE Szenátusa 2020. november 14-i ülésén elfogadta. Az egyetem általános stratégiai célként fogalmazta meg, hogy „Országosan és nemzetközi szinten elismert, minőségi képzést nyújtó és kutatást végző egyetem legyen a KRE.”

A napokban – december 17-én – érkezett meg az Információs és Technológiai Minisztérium államtitkára által hozott határozat, amely szerint a minisztérium az egyetem Intézményfejlesztési Tervét mint "kellően alátámasztott" dokumentumot megalapozottnak találta és azzal egyet értett.

A változó járványhelyzetre reagálva és azt kezelve – míg tavaly, 2020. évben 13 rektori utasítást – ebben az évben 16 rektori utasítás adtam ki, többek között a tanév szervezéséről, a távolléti (online) oktatásról, a kollégiumok működéséről, a gólyatáborokról, vizsgarendről, záróvizsgák rendjéről. Kiadtam, illetve módosítottam az Egyetem Járványügyi Intézkedési Tervét is.

A XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát ez év tavaszán március 29 - május 19. között csak online módon lehetett megrendezni. Hagyományteremtésnek szántam 2021. június 9-én a már személyes jelenléttel megszervezett ünnepséget a Károlyi-Csekonics Palotában, amikor a 160 helyezést elért vagy különdíjban részesülő hallgató közül a dobogós helyeken végzett hallgatókat, vagyis 60 hallgatót és felkészítő oktatóikat köszönthettük (a kitüntetett, az OTDK-n első, második vagy harmadik helyezést elért hallgatók közül az Állam- és Jogtudományi Karon 10 hallgató, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon 45 hallgató, a Hittudományi Karon 3, míg a Pedagógiai Karon 2 hallgató folytat tanulmányok; a Bölcsészettudományi Kar 2 hallgatója pedig Pro Scientia Aranyéremben részesült).

Sikerült megvalósítanom – a karok vezetőinek együttműködésével, – hogy a Szociális és Egészségtudományi Karunk a 2021/2022. tanév 1. (őszi) félévétől a Budapest, Dózsa György 25-27. szám alatti épületben kapjon elhelyezést, így az Állam- és Jogtudományi Kar Budapest, Viola utca 3-5. szám alatti épületében lehetőség nyílt a hallgatók részére közösségi tér kialakítására.

Az egyetem könyvtári rendszerének korszerűsítése megkezdődött és 2021. év folyamán a Liberty bevezetésre került, folyamatban van és végső fázisba került a szakdolgozatok tárolására szolgáló repozitóriumszoftver beszerzése, valamint az egyetem által kiadott folyóiratok közül már 3 esetben megvalósult a DOI azonosítóval történő ellátása is.

Új kurzust indított az Egyetemi Lelkészség 2021/2022. tanévtől „Károlis, de hogyan?” – értelmiségiként a 21. században címmel. A kurzus célja, hogy teret és lehetőséget biztosítson annak, hogy a hallgatók a lelki stabilitásuk jeleire figyelve és ezeket közösségben megerősítve, együtt készüljenek a szakmai és magánéleti szerepvállalásaikban való sikeres helytállásra, a felelősségteljes értelmiségi létre.

Ebben az évben az egyetem fenntartásában 2020. július 31. napjától működő Károli Gáspár Református Egyetem Petőfi Sándor Református Gyakorló Általános Iskola és Óvoda fenntartói jogát a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye 2021. augusztus 31. napjával átvette.

Megvalósítottuk azt a tervet is, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár tulajdonában lévő Nagykőrösi fióklevéltárral bővüljön az egyetem.

Ebben az évben 14 rektori tanácsülést és 9 jelenléti szenátust hívtam össze, 14 alkalommal pedig elektronikus szenátust indítottam, a szenátusi határozatok száma meghaladta a 340-et, 36 szabályzatot pedig módosítottunk.

Az Egyetemen a Neptun Poszeidon iktatórendszer még 2017-ben került bevezetésre két központi szervezeti egységben, a Rektori Hivatalban és a Gazdasági Igazgatóságon. 2020-ban minden szervezeti egységre kiterjesztettük a Poszeidon iktatási rendszer használatát, így egyetemi szinten megvalósult az elektronikus iktatás. 2021. év folyamán az elektronikus levelek iktatására az e-mail iktató modul bevezetését is teljesítettük.

Az elmúlt évben átadott Károlyi-Csekonics Palota történelmet idéző falai között számos kiemelkedő szakmai rendezvényt tartottak az egyetem karai.

Annak ellenére, hogy online módon szervezték és tartották, mégis határokon átnyúló, több ezer gyermeket és tanáraikat megmozgató, vagyis kiemelkedő nemzetközi rendezvényünk volt a Pedagógiai Kar által szervezett Kányádi Sándor versmondó és versillusztrációs verseny és a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny, amely a Kárpát–medencei magyar ajkú közösségeket szólította meg.

Az egyetem képzési kínálata folyamatosan bővül, új alapképzési és mesterképzési szakok indítását készítettük elő.

A Károlyi-Csekonics Palota egyetemi épülete adott otthont az Első Magyar Jogi Könyvszalon rendezvénynek 2021. szeptember 18-án, ahol egyetemünk oktatói, hallgatói tevékenyen vettek részt: több oktatónk könyve ezen alkalommal jelent meg és számos előadást tartottak oktatóink.

A 2021/2022. tanév 1. (őszi) félévében megrendezett Károli Közösségi Napok eseményei már részben jelenléti, részben online módon valósultak meg, a rendezvények a keresztyén ember társadalmi felelősségét dolgozták fel.

Hagyománytisztelő és az alapító atyákat és a tanszékért elkötelezett oktatókat méltató ünnepi konferenciaülés-sorozatot tartott 2021. október 20-21. között a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Német Nyelv és Irodalom Tanszéke 25 éves jubileuma alkalmából.

Az egyetem ebben az évben több mint 30 együttműködési megállapodást kötött különböző hazai és külföldi egyetemekkel, szervezetekkel, amelyek további kutatási, gyakorlati és oktatási lehetőséget és előrehaladást kínálnak és ösztönzőleg hatnak az egyetem hallgatóira és oktatóira. Csak példaként említeném a japán Fukui Egyetemmel, az egyiptomi Coptic Orthodox Cultural Centerrel, a Vadaskert Alapítvánnyal, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházával, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézettel, a Diákhitel Központ Zrt–vel vagy az Innovációs és Technológiai Minisztériummal kötött megállapodást. Kiemelkedő megállapodást kötött egyetemünk és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) ez év decemberében. A megállapodás a hallgatói értékrendet, a családközpontú szemléletet, a jövő nemzedékének fontosságát hangsúlyozza és számos kutatási lehetőséget és rendezvény megtartását, gyakorlati helyek kialakítását biztosít hallgatóink és az oktatóink számára.

Egyetemünk számos nemzetközi programban vesz részt (Erasmus+, Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás; Erasmus+ Stratégiai Partnerség Program összesen 4 projekttel, amiből kettőben a KRE a központi koordinátor; a CEEPUS közép– és kelet–európai csereprogram, 3 hálózattal; Makovecz Program; Campus Mundi; Stipendium Hungaricum Program; Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram; Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak és a saját alapítású Károli Keresztyén Ösztöndíjprogram).

A 2021/22–es tanévben összesen 156 (40 nemzetiségű) nemzetközi hallgató tanul egyetemünkön. Ebből 65 fő a teljes képzésen ösztöndíjasként vagy önköltséges formában tanulók száma. A képzéseken az első tanévet 34 fő kezdi meg.

Egyetemünk a 2021/2022. tanév 1. (őszi) félévétől csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz, amelynek keretében – a programban 4 karról részt vevő oktatók segítségével – hallgatóink a hátrányos helyzetű diákok előmenetelét segíthetik, szép példáját nyújtva ezzel a keresztyén ember példamutatásának.

Örömmel adhatok számot arról is, hogy a XXXII. nyári olimpiai játékokon Katona Renáta, egyetemünk óvodapedagógia szakos hallgatója, alumnusaink közül pedig Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Nguyen Anasztázia ért el kiemelkedő helyezést.

A Strandkézilabda Magyar Egyetemi- Főiskolai Bajnokságon egyetemünk női csapata aranyérmet szerzett 2021. augusztus 11-én.

Egyetemünk Pedagógiai Kara (a döntés idején még Tanítóképző Főiskolai Kar) 2021 januárjában a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségétől elnyerte az Akkreditált kiváló Tehetségpont minősítést.
Ebben az évben szeptember 9-én személyes jelenléttel sikerült megszervezni a Nagykőrösi Egyetemi Napokat, ahol felvetettem és hangsúlyoztam, hogy el kell kezdeni szervezni az egyetem alapításának 30. évfordulójára rendezendő ünnepségsorozatot, megemlékezve az alapító atyákról, mindazokról, akik személyesen sokat tettek azért, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem 1993. évben megalakult. Engedjenek meg egy személyes vonatkozást: Czine Mihály nagybátyám, irodalomtörténész, aki (1996-tól) a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, valamint az országos zsinat világi elnöke is volt, az egyetem ünnepélyes tanévnyitóján így fogalmazott: „Apáczai Csere János - az első magyar filozófus - álma majd három és félszáz esztendő után – végre megvalósult.”(Károli Gáspár Református Egyetem 2018-as Évkönyve).
Nemcsak érzelmi elkötelezettségből, hanem az alapítók iránti tiszteletből is döntőnek tartom, hogy az egyetem teljes közössége méltó módon ünnepelje meg e jeles évfordulót. A szeptemberi egyetemi napokon kitűnő gondolatokkal álltak elő az oktatók és a munkatársak, és ez jelzi, hogy az oktatók, munkatársak és természetesen a hallgatók, az egyetemi polgárok az egyetem múltját is fontosnak tartják, hogy azután a jövőt is építhessék.

Örömmel mondhatom, hogy a 2021. évben oktatóink, munkatársaink és hallgatóink kiváló munkájának eredményeként olyan sok szép egyetemi szakmai eredmény született, amelyeknek felsorolása egy adventi köszöntő kapcsán lehetetlen lenne.

Egyetemünk munkavállalóinak és hallgatóinak magas színvonalú munkája eredményeképpen a Károli Gáspár Református Egyetem a HVG Diploma 2022. felsőoktatási rangsor összesített képzési rangsorában az előkelő 4. helyre lépett elő a tavalyi 7. helyről a rangsorolt 38 magyarországi felsőoktatási intézmény között.

Most a pihenés időszaka következik, és kívánom, hogy mindenki gyűjtsön erőt, hogy az új esztendőben lélekben, szellemben, testben megerősödve álljon helyt. Ady Endre írta, hogy nincs szükség másra karácsonykor, mint „Imádni az Istent És egymást szeretni…Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra.”

Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott karácsonyi ünnepeket és reményteljes, boldog új esztendőt a Károli Gáspár Református Egyetem minden oktatójának, munkatársának és hallgatójának.


Testvéri köszöntéssel:

Prof Dr. Czine Ágnes
rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes

Következő események


Közösségi Média

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ