Egymás terhét hordozzuk - jótékonysági koncertet szervezett egyetemünk

Sikeresen és eredményesen zárult a március 5-én, 18 órakor egyetemünk által szervezett jótékonysági koncert keretében tartott adománygyűjtés a Pozsonyi úti Református Egyházközség templomában. Az adománygyűjtési kezdeményezés a széleskörű összefogásnak köszönhetően elérte célját, összesen 4.246.000 forint gyűlt össze a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közösségének megsegítésére.

A Károli Gáspár Református Egyetem által létrehozott adományalapba 2.500.000 forint került elhelyezésre, ezen felül a jótékonysági koncerten adománygyűjtő persely került kihelyezésre, emellett bankkártyás fizetés keretében is felajánlhatták adományaikat a résztvevők. Bankkártyás fizetéssel összesen 311.000 forint került utalásra, készpénzben összesen 1.041.000 forint összegű adomány gyűlt össze. A főiskola javára banki átutalás keretében eddig 394.000 Forint érkezett a korábban megadott gyűjtőszámlára.

A jótékonysági est sikerességét olyan kiemelkedő művészek támogatták, mint Miklósa Erika, a Magyar Állami Operaház Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Érdemes művésze, Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas hegedű- és brácsaművész, Kokas Dóra csellóművész és férje, Maxim Rysanov nemzetközi hírű brácsaművész is fellépett. Maxim Rysanov ma már Magyarországon él, de Ukrajnában, Kramatorskban született, édesapja orosz származású, édesanyja ukrán, családja jelenleg is a háború sújtotta térségben, Kárpátalján él. Az ukrán hegedűművész és karmester, hangszerének egyik legjelentősebb képviselője napjainkban. Dinyés Soma vezényletével a Magyar Rádió Gyermekkórusa is fellépett a rendezvényen.

Az orosz-ukrán háború következtében nehéz helyzetbe került határon túliak megsegítésére létrehozott adományalappal, illetve a jótékonysági esttel egyetemünk a kárpátaljai főiskola oktatóinak és hallgatóinak, illetve mindazon rászoruló családoknak szeretne segíteni, életkörülményeiken javítani, segítséget nyújtani, akiknek a háború miatt megélhetése válságossá vált, veszélybe került vagy ellehetetlenült.

A Károli Gáspár Református Egyetem és a beregszászi magyar főiskola több éve fennálló szakmai és humán együttműködésének fontossága a kialakult háborús helyzetben még inkább felerősödött, és ebben a szomorú, szorongattatott helyzetben egyetemünk is igyekezett részt vállalni a teherviselésben.

Háromszáz vendég töltötte meg a református templomot, ahol először Berkesi Gábor lelkipásztor köszöntötte a megjelent vendégeket. Berkesi Gábor felidézte, hogy a koncertnek otthont adó templom felszentelésekor éppen világháború dúlt, ezért a Hálaadás templomának elnevezett templom egyben üzenet az utókornak is. Üzenet, mert hazánkban nincs háborús helyzet, nem zárták be templomainkat a járványhelyzet miatt sem. Egyedül a Békesség Istene tud Ukrajnában is békét teremteni – ahogyan a templom szószék melletti falán is olvasható igevers mondja, „és hívj segítségül engem a nyomorúság idején és megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem”. (Zsolt 50:15) Bár a mai estén a zene a főszereplő, mégsem a szórakozás miatt jöttünk el, hanem hogy a zenén keresztül is az örök optimizmus járhasson át bennünket, hiszen a békesség mindig több és nagyobb, mint a halál.

„A háború árulás és gyűlölet, tehetetlen tábornokok zűrzavara, kín és gyilkosság, betegség és fáradtság, míg végül mindez elmúlik, és semmi sem változik, kivéve, hogy új szenvedés és új gyűlölet jön” – John Steinbach amerikai író gondolataival kezdte megnyitó beszédét Prof. Dr. Trócsányi László rektor. Emlékeztetett, hogy Kárpátalja történelme vérzivataros, a mostani helyzetben is a legfontosabb, hogy segítő kezet nyújtsunk a bajba jutottaknak – ugyanis ez a Károli Gáspár Református Egyetem hitvallása is, a segítségnyújtás. Ez a koncert is ezért szerveződött: hitet teszünk ma az oktatók, hallgatók és családjaik mellett. Rektor úr kiemelte, hogy bármikor, amikor Beregszászon járt, mindig nyitottságot, elhivatottságot és szeretetet látott a tanárokban, hallgatókban. Ma is szívünkben őrizzük Kárpátalját.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Dr. Brenzovics László beszédében aggodalmának adott hangot, hogy nem tudják, mi lesz Kárpátalján, hiszen napok óta a háború gondolatával kelnek és fekszenek. Már ősiek is sok mindent átéltek, azonban erről a katasztrófáról nem gondolták, hogy bekövetkezne, végig bíztak abban, hogy elkerülhetik. Már semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt – emelte ki. Már egymillió ember elhagyta Ukrajnát, további 5-8 millió menekültre számítanak még. Az ország pusztul a háborúban, a fejlődés most megáll egy időre. Háláját fejezte ki a magyar kormány és a Károli-egyetem felé is, hiszen már eddig is sok segítséget kaptak intézményünktől. Az egymás iránti szolidaritásra, és közös imára buzdít mindenkit ebben a harcban is.

A koncertet Miklósa Erika nyitotta meg Gounod Ave Mariájával, orgonán kísérte Berkesi Boglárka, a gyülekezet kántora. Dinyés Soma vezényletével a Magyar Rádió Gyermekkórusa Bartók Béla kórusművei közül a Huszárnóta, Ne menj el, Resteknek nótája, Bolyongás, Cipósütés című darabokat énekelte.


Ravel darabját Kokas Katalin hegedűn és Kokas Dóra csellón szólaltatta meg. A következő műsorszámként, s egyben a koncert záródarabjaként felcsendült Johann Sebastian Bach Goldberg-variációk című műve a három művész együttes tolmácsolásában.

Balog Zoltán püspök a záró áldás előtt néhány szóban szólt az egybegyűltekhez. Köszönetét fejezte ki ezért az összefogásért is, azért, hogy a Károli-egyetem megmutatta, több, mint egy felsőoktatási intézmény: szellemi, lelki és hitbeli közössége van a beregszászi főiskolával. Három püspöktársával ő maga is Beregszászon járt a napokban és részt vett egy közös istentiszteleten. Hangsúlyozta, hogy az állami, egyházi és a segélyszervezetek által nyújtott segítség, adományozás mellett a háború sújtotta térségben legnagyobb szükség most a reményre van. A tudat, hogy nincsenek egyedül, hogy imádságban is velük vagyunk megerősíti a lelkeket – a hit, remény és szeretet képes legyőzni a gonoszt.

 

Az est műsorvezetője Takács Bence, egyetemünk oktatója, a HírTV műsorvezetője volt.

A jótékonysági koncertet élőben is követhették az érdeklődők egyetemünk hivatalos Facebook-oldalán, melynek felvétele itt visszanézhető.

A teljes képgaléria ide kattintva tekinthető meg.

 

Amennyiben személyesen nem tudott részt venni jótékonysági koncertünkön, de szeretne csatlakozni a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola megsegítéséhez, az ott dolgozók és tanulók biztonsága és életkörülményeinek megsegítésére indított humanitárius adománygyűjtéshez, pénzadományait utalással, a megadott bankszámlaszámra küldve továbbra is megteheti.

Kedvezményezett neve: Kárpátaljai Magyar Felsőoktatásért és Közoktatásért Alapítvány
Bankszámlaszám (Erste Bank): 11600006-00000000-97955522
Nemzetközi formátumban, IBAN: HU19116000060000000097955522
A közlemény rovatba kérjük feltüntetni: KRE adomány

 

 

Következő események


Közösségi Média

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ