Intézményi többletpontok a Károli Gáspár Református Egyetemen

A 2024-ben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezők több új pontszámítási szabályra készülhetnek. A többek között Prof. Dr. Trócsányi László rektor által kezdeményezett változásokkal az egyetemek és főiskolák nagyobb szabadságot kapnak a felvételi követelmények meghatározásában.

A felvételi eljárás során továbbra is maximum 500 pontot szerezhetnek a felvételizők, viszont – a korábbi többletpontokat felváltó – intézményi pontok tekintetében az intézmények dönthetnek arról, hogy mire adnak maximum 100 pontig terjedő pluszpontokat. A felvételi rendszer átalakításával a Károli Gáspár Református Egyetem is nagyobb mozgásteret kap hallgatóinak kiválasztásában.

A 2024. évi intézményi pontok tekintetében egyetemünk is összeállította és közzétette azt a táblázatot, melyben részletesen meghatározza a különböző jogcímen adható pluszpontokat. Intézményünk egyházi jellegéből fakadóan előnyt fognak élvezni a felvételi eljáráskor azok a jelentkezők, akik református középiskolában végeztek, vagy az érettségi során hittan vizsgatárgyból tettek érettségit, vagy a Magyarországi Református Egyház szervezetében, közintézményeiben végeztek önkéntes tevékenységet, munkát.

Intézményünk pluszpontokat ad a 2022 őszén elindult Károli Junior Akadémia alapismereti kurzusainak elvégzéséért, az Akadémia által szervezett tanulmányi versenyen elért helyezés esetében, de akár a Károli Junior Akadémia által szervezett egyéb programokon való részvétel is plusz pontokat érhet. A Károli Junior Akadémia küldetésének tekinti, hogy a középiskolásokat támogassa a tudatos pályaválasztásban, így az alapismereti kurzusok elvégzése lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok négy napig kipróbálják, milyen egyetemistának lenni és ezáltal könnyebben hozhatnak majd döntést a jövőjükről az egyetemi jelentkezéskor. Az alapismereti kurzus elvégzése esetén, a tanúsítvány megszerzésekor a maximális 100 többletpontot kaphatja a felvételiző az egyetemre történő jelentkezésekor.

A Károli Gáspár Református Egyetem intézményi pontokat ad a korábbi évekhez hasonlóan az emelt szintű érettségi vizsgáért, az államilag elismert nyelvvizsgáért, valamint a különböző tanulmányi versenyeken elért helyezésekért.

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon pedig egyes szakokon a megjelölt érettségi vizsgatárgyak közül bizonyos érettségi vizsgatárgyak választása esetén a középszintű érettségiért is adható +25 intézményi pont.

Sportos egyetemként intézményünk plusz pontokkal honorálja jelentkezői sportteljesítményét, az elért kiváló eredményeket. A világ- és Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezés, a korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, az Universiadén, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett egyetemi világbajnokságon, az Ifjúsági Olimpián elért legalább 3. helyezés mellett Egyetemünk intézményi pontok formájában elismeri az országos bajnokságon elért legalább 3. helyezést, illetve a Diákolimpia országos döntőjében elért legalább 3. helyezést elérő jelentkezőket, és 2024-től már a nem olimpiai sportágban, világ- és Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezést elérteket is.

Az esélyegyenlőség jegyében Egyetemünk kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű jelentkezők egyedi helyzetére, a fogyatékossággal élőkre, illetve a gyermeket nevelő jelentkezőkre.

Intézményünk a szakképesítést, valamint a Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar és a Pedagógiai Kar egyes képzéseire történő jelentkezés esetén a munkatapasztalatot is díjazza.

Az intézményi többletpontokról szóló részletes táblázat az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

https://www.felvi.hu/pub_bin/dload/FFT_23K/pontszamitas2024/KRE_intezmenyipont.pdf

Az intézményi pontokon kívül Egyetemünk minden képzési területen többletpontot ad az önkéntes (tartalékos) katonai szolgálatért is.

 

Következő események


Közösségi Média

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ