30 éves a Károli Gáspár Református Egyetem

2023. február 24. és október elseje között magyar és idegen nyelvű konferenciákkal, jubileumi kötettel, számos programmal emlékezünk intézményünk fennállásának 30. évfordulójára. A jubileumi emlékév során nemcsak az elmúlt három évtizedre, hanem az ezt megelőző időszakra, a református felsőoktatás gyökereire, az intézményt létrehívó lelkületre és küldetéstudatra is emlékezünk.

A Károli Gáspár Református Egyetem a nagy múltú református kollégiumok hagyományait folytatva végzi nevelői, oktatói szolgálatát. Az egyetem 1993-as megalapításakor döntő szerepet játszott Dr. Hegedűs Loránt református lelkész, a Dunamelléki Egyházkerület akkori püspökének keresztyén tradícióra és a református hitvallásra vonatkozó mély meggyőződése, miszerint szükség van református felsőoktatási intézményre.

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 1993. február 24-i ülésén, az alábbi ige szellemében döntött a Károli Gáspár Református Egyetem megalapításáról: „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való.” (Hóseás 4,6). Az Országgyűlés 1993. október elsejei hatállyal fogadta el azt az előterjesztést, amely az egyetem megalapítását kodifikálta.

A széles körű összefogásnak és szakmai támogatásnak köszönhetően született meg az egyetemi rangú Teológiai Akadémiára építve és a Nagykőrösön működő Tanítóképző Főiskolai Karral összekapcsolva, majd a Bölcsészettudományi Karral kiegészülve a Károli Gáspár Református Egyetem. Az intézmény első ünnepélyes tanévnyitóját 1993. október 11-én, a Ráday Kollégium dísztermében tartották. Intézményünk első rektora Benda Kálmán akadémikus, Széchenyi-díjas történész, a Dunamelléki Egyházkerület egykori levéltárosa volt.

A 30 éves évfordulóra szerveződő rendezvénysorozat nyitóünnepségére 2023. február 24-én 9:30-14.00 között kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A Magyarországi Református Egyház és a Károli Gáspár Református Egyetem közös emlékezésének rendezvényén Hit és Tudomány címmel köszöntők, emlékezések mellett tiszteletünket fejezzük ki a múlt nagyjainak és köszönetet mondunk a velünk élő kiválóságainknak.

Az emlékünnepséget Molnár János, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának presbiteri elnöke nyitja meg, majd Balla Péter hitéleti rektorhelyettes igeolvasással, imádsággal szolgál.

A rendezvényen Vékás Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi alelnöke; Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke; Trócsányi László rektor; Ádám Veronika Széchenyi-díjas orvos, az MTA rendes tagja; valamint Vizi E. Szilveszter kétszeres Széchenyi-díjas orvos, egyetemi tanár mond ünnepi beszédet. Az emlékünnepségen felszólal még Szabó András, a  Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar professor emeritusa, Karasszon István, a Hittudományi Kar egyetemi tanára és Pap Ferenc, a Pedagógiai Kar dékánja.

A rendezvény élőben is követhető lesz az egyetem hivatalos YouTube-csatornáján az alábbi linken:
https://youtube.com/live/gSbP7CRSySI

Következő események


Közösségi Média

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ