Felvételi a Hittudományi Karon a 2025/26. tanévben induló képzésekre

Teológusnap a Budapest Pestszentimre-Szemeretelep Egyházközségben (2024. november 17.)

A Budapest Pestszentimre-Szemeretelepi Református Egyházközségben 8 teológus hallgatóval vettünk részt teológusnapon 2024. november 17-én. 
Egy nagyon vidám, szolgálatkész csapattal érkeztünk, melyben majdnem minden évfolyam képviseltette magát. A gyülekezet és lelkipásztora – Komlósi Péter – nagy szeretettel fogadtak bennünket. Az Istentiszteleten az igehirdető Pataki András Dávid tanár úr volt. Szolgálatunk fénypontja számomra a zene volt: énekeinket zongorával, gitárral és fuvolával kísértük. Pár mondatban sor került a teológia bemutatására, ezen kívül elhangzott Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén című verse és egy bizonyságtétel is.
Az Istentisztelet után a gyülekezet együtt maradt teázásra és kávézásra, melyen nekünk is lehetőségünk volt ismerkedni a gyülekezeti tagokkal, akik meséltek nekünk a templom felépítéséről, valamint a gyülekezeti életről is. Ezután ebédre hívtak bennünket, melyen a lelkészcsalád és lelkes gyülekezeti tagok társaságában vehettünk részt, jobban megismerve a közösségüket. 
Igazán értékes napot tölthettünk együtt: teológustársaimmal és vendéglátóinkkal egyaránt krisztusi szeretettel és nyitottsággal tudtunk közelebb kerülni egymáshoz. 

Szabó Árnika, I. éves teológus hallgató

Teológusnap a Budapest Pestszentimre-Szemeretelep Egyházközségben (2024. november 17.) - fotó Teológusnap a Budapest Pestszentimre-Szemeretelep Egyházközségben - fénykép Teológusnap a Budapest Pestszentimre-Szemeretelep Egyházközségben - fénykép

Következő események


Közösségi Média

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ