Károlis oktatók előadása a Babes-Bolyai Tudományegyetemen

2021. április 12-16. között rendezi meg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kara a „Nemzetközi hét” programsorozatát, mely keretein belül Egyetemünk Hittudományi Karának és Tanítóképző Főiskolai Karának oktatói is több előadást tartanak.

A rendezvény célja, hogy a járványhelyzet miatt megváltozott világunkban az online térben próbálják meg pótolni a korábban Erasmus program keretein belül érkező vendégoktatók előadásait. Április 12-16. között naponta, 15-19 óra között (ezúttal a Zoom-on keresztül) két ország öt teológiai képzést folytató intézményének vendégoktatói hozzák közel az érdeklődők számára a teológia legkülönbözőbb tudományágának szegmenseit.

A „Nemzetközi hét” teljes programja itt érhető el az előadások rövid leírásával.

Zoom elérhetőség: https://zoom.us/j/97376020848

Egyetemünk oktatói az alábbi időpontokban tartanak előadást:

Április 12. – hétfő

17.00-17.45
Oktató neve: Dr. Csűrös András Jakab - egyetemi adjunktus (KRE TFK)
Előadás címe: „A pap bort osztogat a híveknek a templomban.”

18.00-18.45
Oktató neve: Dr. Váradi-Kusztos Györgyi - egyetemi adjunktus (KRE TFK)
Előadás címe: A „gyógyító” írás mintázatai a pedagógusi önsegítés vonatkozásában

Április 16. – péntek

15.00-15.45
Oktató neve:
Dr. Kendeffy Gábor - egyetemi docens (KRE HTK)
Előadás címe: Augustinus filozófiája

16.00-16.45
Oktató neve: Dr. Lányi Gábor- egyetemi docens (KRE HTK)
Előadás címe: Abraham Kuyper és a neokálvinizmus

17.00-17.45
Oktató neve: Dr. Kocsev Miklós- egyetemi professzor (KRE HTK)
Előadás címe: Interkulturalitás – mint kommunikációs kihívás

18.00-18.45
Oktató neve: Drd. Balogh Dávid – egyetemi tanársegéd (KRE TFK)
Előadás címe: A főistentiszteleti bibliaolvasási hagyományok és az egyházi év kapcsolata

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ