Kárpát-medencei egyháztörténészek seregszemléje – lezajlott a HIT-konferencia

Nagy sikerrel rendezték meg a Hagyomány-Identitás-Történelem (HIT) egyháztörténeti konferenciasorozat 2021-es összejövetelét november 2-3-án a Hittudományi Kar Csopaki utcai épületében. A Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszéke, illetve az Egyház és Társadalom Kutatóintézeten belül működő Reformáció Öröksége Műhely által közösen szervezett rendezvényen magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki szakemberek osztották meg egymással az elmúlt közel félezer év református egyház-, társadalom- és művelődéstörténetével kapcsolatos kutatási eredményeiket. Összesen 32 előadás hangzott el, az esemény kezdetén Gér András zsinati tanácsos kezdetén mondott igei köszöntőt. Az egyik nyitó előadást Kiss Réka, az Egyháztörténeti Tanszék vezetője, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke tartotta „1956 – Mítosz és valóság: református nézőpontok” címmel. A másik bevezető Buzogány Dezső kolozsvári egyháztörténész, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem professzoráé volt, aki „1568 – Mítosz vagy valóság?” címmel mondta el gondolatait.

Az előadások egyik fókusza a 20. század volt: így például a közönség hallhatott – a teljesség igénye nélkül – Zsindelyné Tüdős Klára református közéleti szereplőről (Szekér Nóra), Kováts J. István életútjáról (Köbel Szilvia), Szabó Imre sárbogárdi lelkész életéről és szolgálatáról (Pázmándi Ágnes), Mester Miklós kitelepítési ügyéről (Lányi Gábor), a Kádár-rendszer alatt készült egyházi szamizdatokról (Kovács Balázs) vagy a Keresztyén Békekonferencia 1968 és 1971 közötti belső hatalmi harcairól (Jánosi Csongor).

Egy másik blokk a régebbi korszakokra összpontosított, ebben a szekcióban hangzott el például előadás a Kálvin pedagógiai hatásának értelmezéséről (Czeglédi Sándor), a Rákóczi-kori Kolozsváron befutott református karrierekről (Jeney-Tóth Annamária), vagy a egy dél-alföldi református gyülekezet 1753-as alapítási kísérletéről (Hegyi Ádám Alex.)

A hagyományoknak megfelelően a szervezők a tanácskozás előadásait megjelentetik a Reformáció Öröksége-könyvsorozat keretein belül. A koronavírus miatt ugyan elmaradt a tavalyi tanácskozás, de HIT2020 címmel a napokban megjelent egy kötet, amely az alábbi linkről szabadon letölthető.

 

Fotók: Lányi Gábor

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ