Cigánymissziós tanulmányúton jártak hallgatóink

Minden év őszén a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara és az Országos Cigánymisszió szervezésében negyedéves teológus-lelkész szakos hallgatók látogatnak el a romák között példaértékű szolgálatot végző közösségekbe. A tavalyi online megvalósított kurzus után idén végre ismét terepre mehettek: Hajdúböszörményben, Debrecenben, Hodászon, Esztárban és Hejőkeresztúron jártak, ahol életre szóló tapasztalatokat szereztek hallgatóink.


Az Országos Református Cigánymisszió beszámolója a KRE-HTK negyedéves teológus-lelkész szakos hallgatóinak tanulmányútjáról.

Bár szakadó esőben fordultunk be a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karához (DE-GYGYK) Hajdúböszörményben, 2021. november 2-án, annál szívélyesebb fogadtatásban részesültünk: Dr. Pálfi Sándor, a Gyermeknevelési Tanszék vezetője már a bejáratnál várt minket, és ő volt a kalauzunk a keddi nap első felében. Ez alatt közelebbről is megismerhettünk az intézményben zajló munkát, de Dr. Gortka-Rákó Erzsébet, a Kar dékánja is beszélgetett a hallgatókkal.

Hogy hogyan kapcsolódik össze a gyermeknevelési képzés a cigánymisszióval, illetve a lelkipásztori szolgálattal? Nos, a Hajdúböszörményben tanulóknak lehetőség van cigány-roma nemzetiségi óvodapedagógusi szakirány választására, az itt felhalmozott tudás pedig értékes lehet a későbbi, gyülekezeti tevékenységben.

„Amikor a dékáni programomat írtam, egy befogadó intézményt láttam magam előtt: egyrészt támogassuk a hátrányos helyzetű tanulók bekerülését, másrészt ez jelenjen meg az oktatásban is. A romológiai ismeretek minden képzésünkbe bele vannak építve valamilyen módon” – fogalmazott a dékán. „Nagy a valószínűsége, hogy minden pedagógus fog találkozni olyan gyerekekkel a munkája során, akik hátrányos helyzetből érkeznek. Sokkal simább út vár azokra, akiknek vannak tapasztalatai velük. Nem másik szakról van szó a nemzetiségi szakirány esetében, a hallgatók ugyanúgy óvodapedagógusok lesznek, de plusz tudást kapnak itt” – tette hozzá.


Fotó: Dezső Attila

A Dr. Pálfi Sándorral folytatott beszélgetés során szóba került az egyre nagyobbra nyíló társadalmi olló, a kultúravesztés, a deviáns életforma mögött húzódó okok, a gyermekvédelmi rendszer visszásságai, és az integráció-szegregáció témája is – olyan témák, melyekkel a teológusoknak dolguk lesz szolgálatuk során.

„Azt valljuk, hogy a lokalitás elvét kell követni. Nincs egy recept, amely minden közösségre igaz: vannak olyan cigány közösségek, melyek nagymama-centrikusak, de olyannal is találkoztam, amely a nomádnál is nomádabb az emberi viszonyokat tekintve”- vélekedett a tanszékvezető.

„Gyülekezeti szinten is nehéz megmondani, hogyan kell cigánymissziót csinálni. Figyelembe kell venni a helyi sajátosságokat: meg kell kérdezni a cigány embereket, a gyülekezetet, a presbitériumot. Nehezítő tényező, hogy a református néha a sokadik felekezet, amely szolgálni kezd a romák között – egy azonban mindenütt jelen van: a Krisztus utáni szomjúság” – tette hozzá Tóth Anita országos cigánymissziós referens.


Fotó: Dezső Attila

A kari vendégeskedésünk végén Szűcs Lászlóné, a Hajdúböszörményi Kincskereső Óvoda vezetője mesélt az intézményben elmúlt harminc év során szerzett tapasztalatairól. Az óvoda taglétszáma 70%-ban cigány gyermekekből áll, az ott folyó integratív munka miatt azonban remek a kapcsolat a szülők, a gyerekek, illetve a munkatársak között. „Romológiai ismeretek nélkül nem lehet a cigány gyerekekkel hitelesen foglalkozni – illetve ha nem úgy megyünk közéjük, hogy elfogadjuk őket, akkor bele se kezdjünk. Ez mindennek az alapja” – mondta.

Tanulmányútunk ezt követően Debrecenbe vezetett, ahol az idén tíz éves Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatói és munkatársai vártak minket. Mózes Áron igazgató és Lovász Márton lelkipásztor mellett Varga Dóra, Varga Borbála, Godó Katalin, Balogh Alex és Szilágyi Dávid válaszolt a teológusok kérdéseire.


Fotó: Dezső Attila

Márton vezetésével áhítaton vettünk részt és voltunk együtt lelki közösségben, majd a szakkollégisták örömmel meséltek a WISZ-be vezető útjukról, motivációikról, örömeikről és nehézségeikről. A közösségépítést pedig e mellett játék is szolgálta, ahol a hallgatók vegyes csoportokban mérték össze tudásukat és ismereteiket a cigány szavakkal kapcsolatban - a győztesek stílusosan cigánymissziós ajándékok közül választhattak.

Másnap Hodászra indultunk, ahol egy hónappal korábban a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatóival töltöttünk el egy napot. A szabolcsi községben töltött időnket ezúttal rövidebbre szabta a feszes program, de így is számtalan hasznos tapasztalattal gazdagotunk. A református templomban Sinkó-Páricsi Babett mesélt a gyülekezet történetéről, majd az út témájára is reflektált: „Korábbi szolgálati helyemen, egy konfliktusból fakadóan előfordult, hogy azt mondtam: be nem megyek a cigány gyerekek közé hittant oktatni!” – mondta a lelkipásztor.

„Aztán itt, Hodászon megtapasztaltam, hogy más megközelítést kell alkalmaznom. Hangos egy gyerek? Lehet, szorítja a lábát a cipő. Visszabeszél órán? Lehet, szörnyű családi helyzetből érkezik. Vagy éppen romungróként az bántja, hogy a magyaroknak cigány, az oláh cigányoknak magyar. Nagy szükség van arra, hogy lelkészként, a hitoktatást felvállalva érezzétek, hogy sok gyereknek plusz segítségre van szüksége ahhoz, hogy teljes és értékes életet tudjanak élni” – szólt a lelkész a teológusok felé.


Fotó: Dezső Attila

A református templomtól pár száz méterre található a hodászi cigánytelep, melynek szélén Kanyó Árpád atya fogadott minket a helyi görögkatolikus romák templomában, aki a pasztorációval kapcsolatos, egyetemes érvényű állításokat fogalmazott meg. „Sója Miklós atya, az egyházközség alapítója sokszor a saját egyházával is szembement, amikor a cigányok között kezdett szolgálni. Ma már mindenki példaként tekint arra, amit létrehozott és az intézményrendszerre, ami az öröksége nyomán itt létrejött. Lehet, hogy őrültnek neveznek most valamiért, de húsz év múlva azt fogják mondani: te csináltad jól” – mondta a pap.

Pár méterrel odébb már Rézműves Melinda néprajzkutató kísért végig minket a „roma mini-skanzen”-címre pályázó épületegyüttesben. Előbb Európa első roma tájházát és a mellette kialakított veremházat (putri) tekintettük meg, majd átsétáltunk a Melinda édesanyjáról elnevezett Rézműves Mihályné Lina Biztos Kezdet Gyerekházba. Innen mentünk át a középiskolások közösségi tereként funkcionáló, felújított cs-lakásba, és a szomszédos Alkotóházba.

Kiadós ebédünket – tört krumpli, rántott hús, almás és kapros-túrós sütemény – az Alkotóházban fogyasztottuk el, közben pedig Lakatos Sándor, a görögkatolikus cigány egyházközség gondnoka mesélt a hodászi romák hitéletéről, Melinda pedig az elmúlt húsz év eseményeiről, melyek során igyekezett a roma kultúrát megtartani és megtartani a közösséggel. „Most még csak kívülről látjátok a peremen lévők életét, de remélem meg fog érinteni titeket az, hogy szolgálnotok kell” – mondta az etnológus a vendégeknek. A magvas gondolatok mellett a hodászi asszonyok saját készítésű igés fakanállal ajándékoztak meg minket.

A szerda késő délután-kora este már a hajdú-bihari Esztárban ért minket, ahol előbb Szabó Zsolt mutatta be a helyi gyülekezet életét és Hajdú-Bihar megye második legmagasabb templomának történetét, majd a tavaly átadott parókia épületében hallgathattuk Isten igéjét a lelkipásztor áhítatán. Már érkezésünk előtt, hatalmas üstben gőzölgött a látszatra is ínycsiklandó, rizzsel, hússal gazdagon megtöltött káposzta, melyet az esztári Gyirgyó-, és a pocsaji Simon-házaspár készített el nekünk.


Fotó: Dezső Attila

Vendéglátóink szeme csillogott az örömtől, látva jókedvűen falatozó csapatunkat, majd Dénes és Tímea elhívtak minket a házuk udvarán kialakított tanodába, ahol bemutatták szerteágazó szolgálatukat. Dénesék Esztár mellett Konyáron, Pocsajon, és Hencidán misszióznak, folyamatosan foglalkoznak a helyi gyerekkel, polgárőrként a társadalmi felelősségvállalásból veszik ki a részüket, közösségi kertet ápolnak és folyamatosan reagálnak az aktuális kihívásokra.

Szabó Ábel Barnabás teológushallgatónak Gyirgyó Dénesék kapcsán Pál apostol gondolatai jutottak eszébe: „Jó velük dicsekedni!” (ld. 2Kor 1,14) „Elképesztő, hogy milyen emberközeli szolgálatot végeznek” – tette hozzá.

Több teológus is felhangosította Dénesék egyik gondolatát a diakónia és az evangelizálás kapcsolatáról, mely szerint ugyan egy ember testi szükségleteire is figyelni kell, ha viszont csak azért jár a gyülekezeti alkalmakra, mert ott ételt/adományt kap, akkor célt tévesztetté válik a szolgálat.

Kelet-magyarországi túránk utolsó állomása Hejőkeresztúr volt. A dél-borsodi település az utóbbi években tanulmányútjaink állandó helyszíne lett, ugyanis a 2000-ben bevezetett Komplex Instrukciós Program keretein belül országos hírű inklúziós munka folyik a helyi IV. Béla Általános Iskolában. Az intézmény összetételét roma és hátrányos helyzetű, nevelésben élő, illetve jobban szituált magyar gyerekek alkotják, akik itt töltött nyolc évét egy mondatban lehet összefoglalni: Mindenki jó valamiben!

A hátránykompenzálás, a csoportmunka, a differenciálás a dicsérő szavak mind a KIP-módszer alapjai, melyet az iskola vezetői az Egyesült Államokból importáltak, és dolgozták át a magyar viszonyokra. „Az osztályon belüli csoportmunkában rotálódnak a szerepek: mindenkinek kell kistanárnak, írnoknak, beszámolónak, anyagfelelősnek és időfelelősnek lennie” – mesélte Tóth Józsefné igazgatóhelyettes az iskola könyvtárszobájában zajló beszélgetés során.

„Fontos, hogy minden csoportban legyenek gyengébb és erősebb képességű tanulók is. Az alapvető célunk a státuszkezelés: a gyerekek lassan rájönnek, hogy a számukra magasabb szintű feladatot is el tudják végezni” – tette hozzá a helyi református gyülekezet presbitere. Az elméleti alapok mellett a gyakorlatot is megismerhettük egy matekórán, majd közösen beszéltük meg a látottakat.


Fotó: Dezső Attila

„Sokféle módon találkozhattunk ezen a tanulmányúton mindazzal, amit a cigányság felé történő krisztusi küldetés elindított a környéken, melyért hálásak vagyunk az Országos Református Cigánymissziónak” – mondta Szabóné dr. László Lilla református lelkész, a KRE-HTK adjunktusa, a teológusok kísérője. „Az elmúlt két nap egyik legfontosabb üzenete számomra az, hogy hidat kell képeznünk az emberek között” – vélekedett Bók Viktória teológushallgató.

„Pál azt írta, hogy zsidóknak zsidóvá lett. Szerintem ezért fontos, hogy a romák esetében dedikáltan cigánymisszióról beszéljünk” – fogalmazta meg érzéseit Szabó Levente Botond. Meg kell ismerkedni velük, meg kell ismernünk a kultúrájukat, azt az élethelyzetet, amelyből jönnek, hiszen csak így tudunk hitelesen szolgálni közöttük.” „Minden megismert szolgáló Krisztus jó illatát árasztja – szerintem ez a legfontosabb” – mondta Boross Sámuel.


Fotó: Dezső Attila

„Sok esetben megszégyenített az a lelkesedés, amivel találkoztunk. Ahol éhezők vannak, ott ételt adnak az embereknek, ahol lelkileg szomjaznak, ott megitatnak. Nekünk is az lesz a feladatunk, hogy a Szentlélek által ránk bízott embereket a rendelkezésünkre álló eszközökkel segítsük majd” – summázta a három napot Veres Ábel.

„Ha lelkészként megérkeztek egy kistelepülésre, ott nem kell megmondanotok a tutit” – mondta Borbás Réka, a Cigánymissziós szakmai és adminisztrációs munkatársa a teológusoknak. „Útitársként kell az ott élők mellé szegődni, és ha a bizalmukba fogadnak, el lehet kezdeni a magvetést. Nem kell megváltani a világot, azt már Krisztus megtette. A körülöttetek lévő emberekkel kell törődni – ha el- és befogadóbbak lesztek velük, már megérte eljönnötök.”

A tanulmányúton tapasztaltak megmutatták, hogy ahol hiány mutatkozik, ott Krisztust szem előtt tartva eszközök lehetünk Isten kezében. Láthattuk, hogy a szolgálatot áldás kíséri, ha hallgatunk rá, legyen szó egy árokparton épült templomról, vagy egy kicsiny tanodáról. Jelen kell lenni, el kell fogadni, be kell fogadni. Oda kell fordulni.

Nem szabad beérnünk kevesebbel.

 

 

Forrás: ciganymisszio.reformatus.hu

Következő események


Napi biztatás

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ