Azbej Tristan államtitkár tartott előadást egyetemünkön

Üldözött keresztyének jelenéről és jövőjéről szóló nyitott szemináriumon vehetnek részt egyetemünk hallgatói és az érdeklődő látogatók. E szeminárium keretében érkezett intézményünkbe Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke.

Előadásában a keresztyénség globális helyzete mellett részletesen beszélt a Hungary Helps Program céljairól és eredményeiről, amely több mint 50 országban közel 1 millió rászoruló ember számára nyújt segítséget az otthonmaradásban. Az előadás során a hallgatók részletekbe menően tájékozódhattak a Szíria, Libanon, Irak, Nigéria és Kongó területén lakó üldözött keresztyének sorsáról.

A szemináriumot Literáty Zoltán, a Hittudományi Kar docense hirdette meg 2023 februárjában. Államtitkár úr mellett többek között olyan előadók fogadták el a meghívást, akik keresztyén hitükért elszenvedett üldöztetés miatt menekültként élnek Magyarországon (Pakisztán, Irán), továbbá helyi lelkipásztorként szolgálnak olyan országban, ahol üldözik a keresztyéneket (Nigéria, Burkina Faso), illetve akik magyarországi misszionáriusként szolgálnak hasonló területeken vagy segítik az ott folyó munkát.

A szeminárium nyitott, amit lelkipásztorok és gyülekezeti tagok is rendszeresen látogatnak, sőt szeretettel várják az egyetem további karainak hallgatóit is a KRE HTK 105. termébe (Ráday Ház; bejárat a Markusovszky tér felől) a következő alkalmakra:

Április 13. 17:00 – lelkipásztor Nigériából.

Április 27. 17:00 – egyetemi hallgató Egyiptomból

Május 4. 17:00 – Indiában szolgáló misszionárius

Május 11. 17:00 – Magyarországon élő családanya Kolumbiából

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ