Teológusnap Kékcsén (2024. szeptember 21-22.)

A Magyarországi Református Egyház által kiírt Élő Ige Éve 2024 elnevezésű pályázaton a Kékcsei Református Egyházközség támogatásban részesült. Ennek keretében 2024. szeptember 21-én Irodalmi kávéházzá alakult át a református parókia udvara. 1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának ősbemutatóját, s erre az eseményre emlékezve 1984-től ezen napon tartják a magyar dráma emléknapját. A kávé- és teaház középpontjába is Madách műve került: az itallapon megjelent a 15 szín a hozzájuk társított fantázianevekkel, a verspincérek pedig drámarészletek felolvasása mellett szervírozták a választott italokat a vendégeknek. A művészi esten közreműködtek: Bölcsföldi András, egyetemi lelkész, Bölcsföldiné Türk Emese vallástanár, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem lelkész és vallástanár szakos hallgatói: Bodnár Milán, Turbucz Anna, Besír Bernadett, Petró Dávid, Csorba Attila, Baranyay Vince, Farkas Vanessza.

2024. szeptember 22-én reggel kézművesfoglalkozással egybekötött gyermek istentiszteletre gyűltek össze az óvodások és az iskolások, melyet a hallgatók vezettek. A délelőtti istentiszteleten Bölcsföldi András spirituális hirdette az evangéliumot, a tanítás után pedig az egyetemi hallgatók dicsőítő énekekkel és bizonyságtétellel szolgáltak az egyházközségünkben. A kétnapos eseményt szeretetvendégséggel és ebéddel zártuk. Az alkalmakért Istennek legyen hála, övé a dicsőség!

Kocsiné Nyiscsák Emma (korábbi károlis-hallgató, vallástanár)

Teológusnap Kékcse 2024. szeptember 21-22. Teológusnap Kékcse 2024. szeptember 21-22.

Következő események


Közösségi Média

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ