A magyar kultúra napja

A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon – január 22-én –, idén 199 éve fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját.

Kölcsey Ferenc külön lapokra írta és kéziratcsomagokban gyűjtötte verseit. A Hymnust tartalmazó kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt, s több mint száz évvel később, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába.

A Himnusz megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a pesti Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor, hivatalos állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án csendült fel.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos szakmai elismeréseket is.

A Himnusz történetével kapcsolatban bővebben itt olvashatnak, az alábbi videóban pedig a Himnusz regényes történetéről tekinthető meg egy ismeretterjesztő műsor.

 

Kép: oszk.hu

 

Következő események


Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ