Felvételi a Hittudományi Karon a 2025/26. tanévben induló képzésekre

Színházi előadás a KRE Hittudományi Karán

Kislány a pokolban holokauszt monodráma bemutatóján jártunk 2023. november 9-én. Igazi színházba csöppentünk, melyben egy tanterem változott át, még ha ideiglenesen is. De nem csak a tér, hanem az előadás is visszarepítette a közönséget 1944-45-be, a vészkorszak időszakába. Egy magyar kislány, a valóságban is megtörtént történetét ismerhettük meg, mely napló formájában maradt fent. Az előadás végén néma csend lett, majd vastaps, ezzel köszönte meg a közönség a szívbe hatoló időutazást. No de menjünk csak szép sorjában! Dr. Kovács Enikő Hajnalka egyetemi adjunktus felkonferálásával, Prof. Dr. Karasszon István tanszékvezető, egyetemi tanár mondott mélyenszántó emberi gondolatokat a megjelenteknek, utána  Dr. habil. Literáty Zoltán dékán, tanszékvezető, egyetemi docens idézett a biblia örökké érvényes írásából, majd azt követte Rosenfeld Dániel Imre főkántor előadásában a kemolé /gyászima/.

Az interjúbeszélgetést Kriszt Lászlóval, a monodráma dramaturg-rendezőjével készítette a Pax Tv.

- Hogyan jött az ötlet, hogy éppen egy holokauszt monodrámát adjanak elő?
Magát az ötletet Dr. Kovács Enikő Hajnalka vetette fel, én meg nagy örömmel mondtam igent, egyrészt mert magam is hosszú évekig voltam a KRE Hittudományi Kar hallgatója, ahol nagyszerű tanároktól tanulhattam, másrészt a holokauszt, mint az emberiség mementója, mindig időszerű, elég, ha a mostani izraeli háborúra utalok, ahol ártatlan civileket, öregeket, gyermekeket öltek, pusztítottak el, akárcsak a vészkorszak ideje alatt.

- Akkor ezért viselt az előadás alatt végig kipát!
Igen, mert elfogadhatatlan, hogy 70 évvel a holokausztot követően ismét zsidókat öljenek, mert zsidók, hogy Európában újra fellángoljon az antiszemitizmus, újra visszatérjen a zsidóellenesség, amire manapság nem kevés példát látni a világban.

- Arra a közel másfél órára igazi színházzá vált, de ha jól vettem ki, az előadás lényegében egy tanteremben volt, ugye?
Igen, ugyanakkor számunkra külön öröm volt, hogy még ha röpke másfél órára is, de színházzá tudtuk változtatni az egyébként előadóként funkcionáló tantermet.

- Mióta van önöknél repertoáron a monodráma?
A monodráma bemutatója 2006-ban volt a Fészek Művészklubban, Budai Tünde főszereplésével, aki szintén a KRE Hittudományi Kar hallgatója volt, azután Szabó Eszter, majd Dombrádi Alina színész kolléganők játszották. Mindhárman nagyon szuggesztíven, hitelesen, mély átérzéssel játszották. Az elmúlt 17 évben közvetlen több mint 10 ezren, közvetve pedig több mint 50 ezren látták ezt a monodrámát.

- A mai alkalommal  hiteles, nagyszerű színészi teljesítményt nyújtott Gunyecz Anna színésznő, aki immár a negyedik szereposztás a darab történetében!
Az előzőkben említett színésznőket követően, úgy kb. 4 éve vette át ezt az igen nehéz szerepet, azóta töretlen sikerrel, mély művészi ábrázolással interpretálja a színpadon.

- Milyen keresztény kapcsolata van a darabnak?
A vészkorszak alatt a Szabadság téri református gyülekezetben mintegy 1500 zsidó embert mentett meg Viktor János református lelkész és Karsai Dezső református segédlelkész. A monodrámában szereplő családnak is ők adtak keresztlevelet, – mint utólag kiderült –  a németek már fütyültek ezekre a menlevelekre.

- Mi a központi üzenete a monodrámának?
Lényegében: egy kislány történetén keresztül elmondani, bemutatni a 600 ezer magyar és 6 millió zsidó ember elhurcolását, jogaiktól való megfosztását, embertelen fogva tartását, elpusztítását.

- A Kazán István Kamaraszínház nem csak zsidó, hanem keresztény témájú előadásokat is színpadra visz, tart repertoáron. Mesélne ezekről a darabokról?
Igen, több keresztény témájú előadásunk van, mint a Giordano Bruno írásából készült: „Igazság a máglyán” monodráma, G. B. Shaw: Szent Johanna című művéből készült „Magányos Johanna” monodráma, de idesorolható Albee: „Mese az állatkertről”, mely a mindenkori ember elidegenedéséről szól, legvégül Sartre: „Zárt tárgyalás” drámája, mely a hit nélküli embert mutatja be.

- Úgy tudom, hogy a PAX Televízió is felvette, rögzítette az előadást.
Igen és hamarosan, még ebben az évben műsorra tűzik, tehát akik nem tudtak eljönni, azoknak is lehetőségük lesz megnézni, ezt az immár ikonikusnak számitó holokauszt monodrámát.

- Akik érdeklődnek az önök munkája iránt, azok hol tudnak tájékozódni?
A legegyszerűbb az online tér:  www.zsidoszinhaz.hu vagy www.keresztenyszinhaz.hu vagy www.kazaniatvankamaraszinhaz.hu

CS. P. 

Következő események


Közösségi Média

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ