Egyre inkább jellemző, hogy a református gyülekezetek tagjai is böjtölnek húsvét előtt. A böjtről, annak szerepéről és jelentőségéről beszélgetett a reformatus.hu Kocsev Miklóssal, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánjával.
– Hogyan változott a böjt jelentése és gyakorlata az idők során?
– Tudjuk, hogy a böjt az nem egy keresztyén találmány. Ha biblikusak akarunk maradni, akkor azt mondhatjuk, hogy már az ószövetségi népnél is megjelent. Jézus korában a böjtölés a farizeusok egyik ismertetőjele is volt: hetente kétszer, a hét elején és a hét végén is böjtöltek. Ők többször szóvá is tették Jézusnak, hogy tanítványai nem tartják meg ezt: „A te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek? Jézus ezt mondta nekik: Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény?” (Mt 9,18-19) A keresztyénség aztán átvette a böjtöt, így ezek az ószövetségi minták, ha kicsit leegyszerűsítve is, a mai napig kísérnek bennünket.
– Mit mond a Biblia a böjtről?
– Nagyon szeretem Ézsaiás könyvének 58. fejezetét, amiben Isten szemére veti a népnek, hogy nem úgy böjtölnek, ahogy az számára kedves lenne. „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted” (Ézsaiás 58,6-8). Isten tehát egy olyan böjtöt szorgalmazna az Ószövetség népénél, amiben nemcsak a test fizikális sanyargatása a cél, hanem egy mentális átalakulás is, ami magával hozza a böjt egy másik formáját: a lemondást saját javainkról és érdekeinkről mások javára és mások érdekében.
– Közelebb hozza-e a böjt Istent az emberhez?
– A böjt nem egy hiábavaló dolog. Komolyan kell vennünk azt, amit Jézus mondott a tanítványoknak, akiknek nem sikerült kiűzniük a gonoszt a megszállott gyermekből, miután lejöttek a Megdicsőülés hegyéről: „Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre” (Mt 17,21). A böjtölés egyfajta fizikális visszafogottság, ami segíthet koncentrálni a fontos dolgokra. A böjt nekem azt üzeni, hogy az Isten dolgaira figyelés áll a fókuszban a testi szükségletek kielégítése helyett, azaz fókuszváltás történik.
– Létezik-e olyan, hogy református böjt? Hogyan kellene ma böjtölnie egy reformátusnak?
– Szerintem elterjedőben van. Látom a kollegáimnál és egyre több protestáns felekezeten belül, hogy egynéhányan megtartóztatják magukat bizonyos dolgoktól. Ki-ki döntse el saját maga, hogy mi az, amit el tud engedni, amiről le tud mondani a táplálkozás és az életgyakorlat szintjén. Viszont a már idézett ézsaiási ige szerint a böjtnek az önérdekről és a saját célokról való lemondást is jelentenie kellene. Valójában nagyon sok ember úgy éli le az életét, mintha folyamatosan böjtölne. Mintha csak nehézségei, veszteségei lennének. Láthatóan sok embernek nem könnyű kitartani a böjti úton. Nekünk ezért nyitott szemmel kellene járni, odafigyelve azokra az életekre, amelyek az élet böjtjének hosszantartó szakaszában vannak és lehetőség szerint társként melléjük szegődni.
– A református egyházi liturgiában kellő helyen kezeljük-e a böjtöt, vagy elhanyagoljuk?
– A református liturgiában helye van a böjtnek. Tudjuk, hogy a klasszikus liturgiákban volt egy kisböjt, a karácsony előtti időszak és az úgynevezett nagyböjt, egy hathetes időszak húsvét előtt. A keresztyén ünnepek között a húsvét, Jézus szenvedése és feltámadása a legnagyobb ünnep. A böjti idő azt is jelenti, főleg Lukács evangéliumára gondolva, hogy együtt megyünk Jézussal és a tanítványaival egy olyan úton, ahol különösen is szükségünk van egymásra. Jézusnak szüksége volt a tanítványok jelenlétére, a mai keresztyéneknek pedig szükségük van egymásra. Fontos, hogy az élet szenvedő, megpróbáltatásos, nehéz idejében legyenek emberek, akik velük jönnek ezen az úton. Ha gyakorló lelkész lennék, akkor a liturgiában tennék utalást, ahogy annak idején is tettem, böjti idő van. Együtt megyünk a Mesterrel, egy irányba és ez az irány formál bennünket is.
– Ennek az útnak a végén Jézus meghal, majd feltámad. A nagyhét eseményeiből csak a vasárnap örömteli, a többi szomorú. Szomorkodunk kell, vagy lehet vidám is a böjt?
– Abban az értelemben, hogy tudjuk, hogy mi a vége, lehet vidám a böjt. Nyilván ez Jézus korában, a tanítványok életében nem így volt, de mostani szemmel nézve lehet vidám a böjti időszak. Mindamellett persze, hogy komolyan vesszük Jézus útját, ami szenvedéseken, megpróbáltatásokon, örömökön és veszteségeken keresztül vezet és ennek az útnak a végére fókuszálunk. Ez a végső fókuszpont adhat okot az örömre.
forrás: reformatus.hu
fotó: Kalocsai Richárd
