Szövegből életet

A Biblia akkor tölti be szerepét, ha a papír és festék olyan üzenetté válik, amelyből élő hit fakad – vallja Karasszon István, aki hivatásának tekinti, hogy az ószövetség-tudomány szeretetére nevelje a teológushallgatókat.


Ünnepi tanulmánykötet összeállításával tisztelegtek egykori tanítványai, kollégái és barátai Karasszon István református lelkész és egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Ószövetségi Tanszékének vezetője előtt. A tizennégy szerző által írt Adalékok Izrael történetéhez című kötet Egeresi László Sándor és Kókai-Nagy Viktor szerkesztésében jelent meg 2020 decemberében, a Károli-egyetem mellett a komáromi Selye János Egyetem kiadásában, apropóját pedig az adta, hogy Karasszon István tavaly májusban töltötte be 65. évét. A szerzők szűk körben köszöntötték meg az ünnepeltet 2020. december 21-én a Ráday utcai Bibliamúzeumban. Kérésére ugyanezen a számára is fontos és kedves helyszínen ültünk le vele beszélgetni, hogy portréját felvázolhassuk.

Ő maga nem tekinti mérföldkőnek 65. születésnapját, életét nem mérföldkövekben méri. „Amikor először hallottam a kötet ötletéről, elsőre azt gondoltam, hogy nem vagyok olyan ember, akit különösebben ünnepelni kell, ugyanakkor nagyon örültem neki, mert egyrészt kevés kötet jelenik meg, amely kifejezetten az Ószövetség ismeretével foglalkozik, másrészt egy kivétellel a volt tanítványaim írtak bele. Túltesznek a mesterükön, ami nagyon rendjén van. Azt hiszem, akkor csinálja jól az ember, ha az egyéniség egy idő után szépen eltűnik az ügy mögött, amit munkálni akar. Victor Jánost követve mondhatjuk: olyanok vagyunk, mint az állvány, kellünk ahhoz, hogy fölépüljön a mű, de utána az épület már magától áll. Én is inkább így gondolok a munkásságomra” – fejtette ki.


Felnőni az elődökhöz
Karasszon István 1955 májusában született Mártélyon, református lelkészcsaládba. Szülei néhány hónappal a születése előtt jutottak először parókiához, 1964-től pedig Tiszafüredre kerültek át. „Nem érdem, de érdekesség, hogy én már a hatodik generáció vagyok lelkipásztorként, ószövetségi tanárként pedig a harmadik generáció. Ha ez nem lenne bizonyos mértékig meghatározó, az baj lenne, mert azt jelentené, hogy nem veszem komolyan, honnan jöttem. Én komolyan vettem. Apám 1957-től volt a Bibliafordító Bizottság tagja, és amikor ő Bibliát fordított, én az íróasztala alatt játszottam. Kisgyerekkorom óta gyülekezetbe jártam, megismerhettem sok lelkészt, tehát hamar meghatározóvá vált számomra ez a közeg. Persze, fel is kellett nőnöm hozzá” – emlékezett vissza.

Még tizennégy-tizenöt évesen érte a felismerés, hogy a bibliai neveknek jelentése van. Ez számára olyan volt, mintha egy kapu nyílt volna ki. Még többet, még jobban akart tudni. Tizenhat éves kora körül lett biztos benne, hogy teológiát szeretne tanulni, végül 1973-ban iratkozott be a Debreceni Református Theologiai Akadémiára. „Elég mostoha körülmények voltak akkor, közéletileg és hitélet szempontjából is. Az ébredési mozgalom kifutóban volt, és ez érdekes módon erős hivatástudatot eredményezett bennem. Úgy éreztem, hogy egyszerűen nem választhatok más utat. Láttam, hogy szüksége van rám a közösségnek, amelyből kinőttem, ahol szeretnek és amelyet én is szeretek. Ez ugyanakkor nagyon jó érzés is, kívánom mindenkinek, hogy legalább egyszer érezzen így!”

Sokat köszönhet debreceni tanárainak, akik tovább tágították látókörét és formálták kritikai megközelítését. „Rózsai Tivadart például hetekig nem hagytam békén, mert mindegyik bibliai név jelentését tudni akartam. Amikor a teológiai évek során komolyabban tudtam foglalkozni a kérdéssel, akkor az tűnt fel, hogy mennyi többletértelmet hoz, ha egy bibliai szöveget kritikailag is megvizsgálunk. A kritika szó görög eredetije nem kritizálást jelent, hanem megvizsgálást. Nagyon sok teológiai hozama van ennek a szemléletnek. Ez a fölismerés vezetett végig a pályámon.” Debreceni tanulmányai után Baselben, Genfben és Jeruzsálemben is tanult. Az Evangélikus Teológiai Akadémián doktorált, majd később ennél az intézménynél szerezte meg habilitációját is.

Budapestre akkor költözött föl, amikor beiratkozott az ELTE arab szakjára levelező tagozaton, azóta itt él. Tanított a budapesti teológia Újszövetség Tanszékén, Vallástörténeti Tanszékén, de pályája során gyülekezetben is szolgált, egyházi adminisztrációban is dolgozott. Szakterülete az ószövetségtudomány, de sok minden más is érdekli: igen művelt, érdeklődő, sokoldalú ember hírében áll, habár ő maga úgy véli, e tekintetben nem lehet kivétel az általa ismert magyar református lelkészek között. „Az elődjeim úgy fogalmaztak, hogy mindenből egy picit, és egy piciből mindent. Ez a titka a dolognak, ezzel próbálkozom én is.” Számos érdeklődési köre megmaradt gyerekkorából, például a gyógyszerészetet mind a mai napig hobbiszinten űzi. Emellett zenében, irodalomban is otthonosan mozog.

Hivatása kapcsán kiemelte, hogy Isten személyes elhívása mellett szüksége volt külső megerősítésekre is. „Meg kell különböztetni a vocatio interna (belső elhívás) és a vocatio externa (külső elhívás) esetét. A belső elhívás meggyőződés arról, hogy engem erre hívott el Isten. A külső elhívásnál egy közösség mondja: igen, ezt most már mi is látjuk. Ez visszafogja az individualizmust. Számomra a vocatio externa is nagyon fontos, mert sokat jelentenek a munkámra érkezett visszajelzések, amelyeket tanárok, kollégák, diákok adnak. Nemcsak az elért sikerek számítanak, hanem az is, amikor egy harmincöt évvel ezelőtti tanítványom még most is szívesen emlékszik vissza az óráimra, annak ellenére, hogy nem az Ószövetség irányába indult el. Ezek mind újra megerősítenek az elhívásomban.”

Élmény és példamutatás
A Károli mellett a Selye-egyetemen is tanszékvezető, a Doktorok Kollégiumában pedig elnökként vezeti az ószövetségi szekciót. Egykori tanítványai közül hatan vagy heten kinevezett egyetemi tanárok, kétszer ennyien docensek. „A magyar reformátusok mindig is érdeklődtek az Ószövetség iránt, de most jobban állunk e téren, mint egy generációval ezelőtt, és ez jó érzéssel tölt el. Ebben nekem is van valamennyi részem, de másoknak is. A teológia iránti érdeklődést csak hitből hitbe lehet átadni, és csak személyes módon, ahogy közösen megrendül a szívünk, a lelkünk. Ezért nehéz videókapcsolaton keresztül tanítani, mert a virtuális térben ez nem működik. Lehetne persze különlegességekkel megfogni a diákokat, de akit csak az érdekesség fog meg, az tulajdonképpen nem érdeklődik.”

Hivatásában a folyamatos élmények inspirálják leginkább, például kitűnő kollégák által, de azok a gyülekezeti találkozások is, ahol reflektálnak rá és kérdeznek tőle. „Fontos, hogy minden, amit az Ószövetség magyarázatában végzek, az lelkesítő és életszerű élmény legyen. Ilyenkor egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, aki annak idején a bizonyságát Isten üzenetéről elmondta és leírta a Szentírásban, hogy továbbadja nekünk.” Még az utazások kellemetlenségeit is felvállalja bizonyos élményekért, ezért a világ számos országában járt már. „Nem szeretek utazni. Egyhelyben ülő típus vagyok, alföldi, egyszerű ember, aki jobban szereti a röghöz kötöttséget. Budapestet negyven év alatt sem tudtam teljesen megszokni, annak ellenére, hogy a Ráday utca 28 épületegyütteséhez nagyon is kötődöm.”

Az ószövetségtan az ókortudománynak csak egy kis részletével foglalkozik, de Karasszon István kiemelte, hogy megkülönbözteti tőle a spirituális tartalom is. „Mi azért vizsgáljuk a Bibliát, hogy abból üzenet legyen. A hit lényege, hogy meg is akarja fogalmazni annak tartalmát. És miből születik a hit? Abból, hogy valaki hallja ezt a megfogalmazott üzenetet. Ez eredetileg is üzenet volt: hívő emberek írták le, gyűjtötték össze, kanonizálták, adták ki, nyomtatták ki feketén-fehéren, de ez még nem elég. Az a feladat, hogy a fekete-fehér szövegből a szivárvány minden színén játszó, igazi életet csináljunk, megélt hitet. Ezért magyarázzuk az Ószövetséget. A Biblia nem bálvány, hanem papír és festék, fehér és fekete, ami arra vár, hogy élet legyen belőle. Ha nem lesz belőle élet, akkor tárgy marad.”

Míg a tudást élményekkel, addig a lelkiséget példamutatással lehet átadni a diákoknak – vallja. „Azzal hízelgek magamnak, hogy szeretnék valamilyen mértékben hozzájárulni a személyiségformálásukhoz is. A nevelés nehezebb kérdés. Régen elképzelhetetlen volt, hogy papucsban, egy bögre kávéval, pár perc késéssel essünk be az órára. Ezért amikor az órámon ilyesmi történt, azt mondtam: nézze, ilyet akkor lehet csinálni, ha a tanárnak is hoz kávét. A következő alkalommal mindenki pontosan ott volt, és a katedrán egy csésze kávé várt. Nem akartam ezt oktrojálni, de megköszöntem, hogy átment az információ. Meg kell szokniuk a diákoknak, hogy lelkészi hivatásuk során minden percben készen kell állni arra, hogy pillanatok alatt úgy nézzenek ki, mintha skatulyából húzták volna ki őket.”

Kiemelte: mindezek ellenére igen jó véleménnyel van a mostani teológushallgatókról, nagyon ígéretesnek látja ezt a generációt. „Emellett rendkívül öntevékenyek közösségi szempontból is, és bár ebben nagy szerepe van Bölcsföldi András spirituálisnak, ez mégis főleg az ő érdemük. A hallgatói közösség jobb, mint amilyen a miénk volt annak idején. Nyilván a mi időnkben is meghatározó volt a kortárs közösség, de a törések nagyobbak voltak, mint most, talán a bezártságból következően. De ebből a szempontból is nagy tragédia a Ráday utcai kollégium elvesztése. A közösségformálás szempontjából nélkülözhetetlen lenne, hogy egy helyen legyenek elszállásolva, ne szétbontva és más hallgatókkal vegyítve. És jelenleg még a személyes találkozás is ellehetetlenült a járvány miatt. Ez újabb pörölycsapás.”


Nem csak a fióknak írni
Jelenleg Az Ószövetség teológiai üzenete című könyvén dolgozik, amelyben összegzi és interpretálja mindazt a tudást, amit másoktól kapott. Emellett több másik összegző művet szeretne még írni, valamint néhány kommentárt, például a Deuteronómiumhoz, Mózes ötödik könyvéhez. „Mindez négy-öt évre ad még munkát előre, messzebb még nem látok. Abban reménykedek, hogy mire mindezzel végzek, addigra a tanszéken azt mondhatjuk, hogy tényleg a teljes ószövetségtudományt lefedtük, megírtuk azokat a könyveket, amik valóban ehhez kellenek. Ezt a munkát még szeretném látni, és utána szép lassan szeretnék a háttérbe vonulni. Nyilvánvaló, hogy azt is szeretném, ha az utódom, Egeresi László Sándor, aki most is nagyon aktív, egyre inkább előtérbe lépne.”

Ugyanakkor olyan témákról is szeretne még írni, amelyek iránt szélesebb igény van, és nem tankönyvnek vagy a fióknak készülnek. „Gyülekezeti tagokkal beszélgetve kiderült, milyen kérdések foglalkoztatják őket, ezért szeretnék írni egy olyan dogmatikamagyarázatot, amely azt tenné tisztába, hogy egyes dogmáknak mi a gyakorlati jelentősége. Miért kell nekem beszélnem a Szentháromságról? És miért így kell beszélnem? Minek foglalkozunk angelológiával és satanológiával? Miért kell nekem még ezzel is foglalkoznom? Mennyiben tartozik rám? Ezekhez hasonló kérdések merültek fel a beszélgetéseim során. Én arra szoktam ilyenkor felhívni a figyelmet, hogy ha emezt elvetnéd, akkor rántod vele amazt is. Ezeknek a belső összefüggését, illetve a jelentőségét írnám meg egy pici füzetben.”

Bár nem ez a szakterülete, úgy érzi, lelkészként nem mehet csak úgy el az ehhez hasonló problémák mellett. „Az gondolom, hogy a hitélet maga praktikus dolog, nem puszta elmélet. A gyakorlatból kell hogy kiinduljon. Már Luther megmondta, hogy a spekulatív teológia a pokolba tartozik, az ördöghöz. Ha a gyülekezeti tagok nem értik meg a hit lényegét, akkor valami félrement. Mi, lelkészek is sokszor hibásak vagyunk az érthetőség hiányában, mert túl sematikusan használunk bizonyos kifejezéseket. Örülünk, ha valamire rá tudunk sütni egy teológiai kategóriát, de fordítva kellene lennie: olyan kategóriákra van szükségünk, amelyek élők és amelyek révén megérthető az aktuális helyzet. Aki megpróbál egy picit disztingválni, az észre fogja venni, hogy az istenfogalma mennyire dinamikus lett.”

Sok ilyen téma foglalkoztatja, és bízik benne, hogy egyszer lehetősége adódik írni róluk, de változatlanul az Ószövetséggel szeretne minél többet foglalkozni. „A háttérbe vonulásom csupán azt jelentené, hogy kevesebb adminisztratív munkát szeretnék ellátni. Az ószövetség-tudomány művelésében inkább erősíteni szeretnék. Persze, felfrissülésként, felüdülésként néha az ember körbenéz, hogy mi újság van a gyógyszerészetben, de nem fogok visszavonulni a hobbijaimhoz. A hivatásom ugyanaz marad, amíg élek, ezen én nem óhajtok változtatni. Változatlanul annyi örömöt, annyi élményt és annyi szépséget rejt, mint korábban. Ha az ember a legszebbet megtalálta, miért menjen tovább? Azonban olyan tapasztalat ez, amit át is kell adni, nem vihetjük magunkkal a sírba.”


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás

Forrás: Parókia

Következő események


Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont

 

Youtube