A Magyarországi Református Egyház Zsinata 1993. február 24-i ülésén döntött a Károli Gáspár Református Egyetem megalapításáról.
Az Egyetem 28. „születésnapja” alkalmából arra kértük Intézményünk néhány – köztük a Hittudományi Kar – oktatóját, hogy az évforduló kapcsán emlékezzenek vissza a Károli kezdeti éveire az alábbi kérdésekre válaszolva:
Mióta tanít az Egyetemen?
Mi volt az első benyomása, élménye az Egyetem indulásakor?
Kedves emléke, amit szívesen kiemelne?
Hittudományi Kar: Prof. Dr. Balla Péter (prorektor, tanszékvezető egyetemi tanár; Újszövetségi Tanszék)
„Az Egyetem alapításának híre engem Edinburgh-ban ért el, mert 1991 és 1994 között az ottani egyetemen kutathattam PhD hallgatóként, és ott doktoráltam 1994-ben. Még 1994 nyarán kaptam meg levélben a meghívást az akkori dékántól, hogy hazatérésem után legyek oktató a Hittudományi Karon. Az alapítás körüli események azért is nagy örömöt jelentettek nekem, mert azokban vezető szerepet töltött be apósom, a Magyarországi Református Egyház akkori zsinati lelkészi elnöke, Dr. Hegedűs Loránt püspök úr.
Az első benyomásom kicsit „hazaérkezés” élmény is volt, mert korábban (1980-85 között) Egyetemünk jogelődjében, a Budapesti Református Teológiai Akadémián tanulhattam, így 1994 októberében abban az épületben kezdhettem meg oktatói szolgálatomat, ahol korábban magam is a lelkészi szolgálatra készültem.
Sok szép élményem közül azt emelném ki, hogy rektori szolgálatom idején (2011-2019 között) Jan Peter Balkenende, Hollandia korábbi miniszterelnöke, meghívásomra többször is ellátogatott Egyetemünkre, ahol előadást tarott és a holland szakos hallgatóinkkal is találkozott. Egyetemünk eddigi történetében én lehettem a leghosszabb ideig rektor, két cikluson át, amiért nagyon hálás vagyok Istennek.”
Állam- és Jogtudományi Kar: Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér (dékánhelyettes, tanszékvezető-helyettes egyetemi docens; Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék)
Vallásomat gyakorló reformátusként örömmel felvételiztem a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára – a Kar indulásának évében, 1998-ban, tehát néhány évvel az Egyetem alapítása után. A tanévnyitó ünnepség Újpesten volt, az Ady Endre Művelődési Központ Színháztermében. Jól emlékszem az akkori szónoklatokra: püspöki, kormányzati, jogászi szinten hangsúlyozták az ország egyetlen református egyetemének, azon belül az Állam- és Jogtudományi Karnak a jelentőségét. Közben fel-felcsendültek zsoltáraink gyöngyszemei: Tebenned bíztunk, eleitől fogva… Adjatok hálát az Istennek… Ez az első pillanatban megfogott: a vallásosság, a hit, a református szellemiség olyan óhatatlanul, de mégis mindent áthatóan türemkedett be az életünkbe, s határozta meg a mindennapjainkat. Legalábbis azokét, akiktől ez nem volt idegen.
Már hallgatóként érdekelt Kálvin jogrendszere. Meggyőződésem, hogy a kálvini nagy mű, az Institutio (A keresztyén egyház rendszere) azért lett remekmű minden tekintetben, mert precíz jogi hozzáértéssel is fogalmazta a szavakat. Ma már tudjuk, hogy való igaz: amit Kálvin leírt, a századokba csendült, sors lett belőle, szellem és erő, acélos új rend, győzelmes tanítás… A kálvini eredetű egyházakban az egyházszervezet alapjául az isteni eredetű szabályok szolgálnak.
Jogász doktorrá avatásomat követően szinte azonnal a katedra túlsó oldalára kerültem, pedig csak jó ügyvéd szerettem volna lenni, küzdeni mások igazáért. Emlékszem, milyen izgatott voltam 2003 szeptemberében az első munkanapomon, átérezve annak súlyát, hogy immár tanársegédként kezdhetem meg a munkát azon az Egyetemen – egyházunk Egyetemén –, amelynek nemrég még a hallgatója voltam. Nagy megtiszteltetésként éltem ezt meg, s bevallom, azóta is így érzem. Ma már nemzetközi és tudományos dékánhelyettesként nem a lehetőséget, hanem a kötelességet jelenti számomra. A feltétlen elkötelezettséget Isten iránt, egyházunk iránt, református egyetemünk iránt. Vallom, hogy rajtunk is múlik, hogy a jövő jogász nemzedékéhez tartozók ne csak kiművelt tudósok legyenek, hanem olyanok, akik emberségből is jelesre vizsgáztak.
Mindazonáltal tudom, konfirmációm óta hiszem és vallom, hogy „… nem azé, aki akarja és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. (Róm 9,16)
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar: Dr. Varrók Ilona (intézetvezető egyetemi docens; Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézete)
„Egyetemünkön a japán szakos képzés egy évvel az egyetem Bölcsészettudományi Karának felállítása után indult Dr. Kazár Lajos, Ausztráliából hazatelepült nyelvész és Barátossy Jenő, az egyetem alapító főtitkára, majd tanácsosa kezdeményezésére. 1994-ben indítottuk az első japán szakos előkészítő évfolyamot heti 15 órában, amelyre már akkor is sokan jelentkeztek. Akkor a tanszék otthona egy ideig a Temesvár utcai Bethlen Gábor Kollégiumban, egy földszinti szobában volt, és az órákat is részben ott tartottuk, csak később költöztünk a Reviczky utcai épületbe.
Főszakként a japán szak – japán szakos nyelvtanár és japán szakos bölcsész képzéssel – 1995-ben létesült, a szak végleges akkreditációja hosszú folyamat volt, de töretlen lelkesedéssel dolgoztunk érte, még az is előfordult, hogy egész éjszaka az akkreditációs anyagon dolgoztunk bent az egyetemen, és csak másnap reggel mentünk haza. Ez az összetartó, jól együttműködő, családias közösség a kezdetektől jellemezte tanszékünket. Az azóta eltelt időben folyamatosan bővült a hallgatói létszám, az oktatói létszám, nemzetközi kapcsolataink, a tanszék infrastruktúrája, könyvtára és technikai felszereltsége, de azóta is igyekszünk ezt a szellemiséget megőrizni és a hallgatóink felé is – akiknek az eredményeire büszkék vagyunk – ezt közvetíteni.”
Tanítóképző Főiskolai Kar: Dr. Dávid István (ny. főiskolai tanár, címzetes egyetemi tanár; Hittanoktató- és Kántorképző Intézet)
„Már a Tanítóképző újraindulásától, 1990-től oktattam a főiskolán, majd az Egyetem alakulásakor egyértelművé vált, hogy ugyanabban az intézményben, de tágabb keretek és lehetőségek között folytathatom.
Az Egyetem indulásakor az volt az első benyomásom, hogy rengeteg tennivalónk lesz! A kőrösi kántortanító képzés nagy múltra tekinthet vissza, s mivel Egyetemmé alakulásunk után a zenei tanszék vezetőjének neveztek ki, ilyen minőségemben hozzáláthattunk a Kántor szak megszervezéséhez. Az új tanszék bevezetése az akkori országos egyházzenei képzések sorába, izgalmas és nagyon szép feladat volt. Egybeesett a nagykőrösi református templom orgonájának újjáépítésével és ekkor kezdtem meg egyházzenei doktori tanulmányaimat is a Zeneakadémián. Termékeny szakmai kapcsolatok születtek és ezeknek Egyetemünk számára is jó hozadéka lett.
Legkedvesebb emlékeim számosak: 1997-ben lett kész az orgona, 1999-ben akkreditálták képzésünket, majd 2002-ben doktoráltam. Üzenet értékű az is, hogy művészdoktori hangversenyemet azon az orgonán játszhattam, melyen liturgikus szolgálataimat végzem. Utána a „vettetett” alapokon építkezhettünk tovább. Ez volt talán a legtermékenyebb évtized, amelyre mindig szeretettel és Isten iránti hálával gondolok vissza, kollégáim segítő támogatását is megköszönve.”
