Felvételi a Hittudományi Karon a 2024/25. tanévben induló képzésekre

Lázár János miniszter lesz a novemberi Károli Szabadegyetem vendége

November 7-én 18 órakor a Károli Szabadegyetem meghívott vendégével, Lázár János építési és közlekedési miniszterrel beszélget Trócsányi László rektor. Az este folyamán életútinterjú keretében ismerhetik meg az érdeklődők Lázár János szakmai- és karrierútját, életének fontosabb állomásait.

Október 31. – a Reformáció ünnepe

A Reformáció ünnepén és emléknapján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg a keresztyén, protestáns felekezetek, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét Németországban, a wittenbergi vártemplom kapujára.

Elindult a HIT Talk podcast-sorozat!

A HIT Talk a Hagyomány-Identitás-Történelem református egyháztörténeti konferenciasorozat podcast adása. A koronavírus-járvány miatt idén ősszel sajnos nem lehet megrendezni a HIT 2020-as tanácskozását. Ezért a konferencia szervezői, a KRE Egyház és Társadalom Kutatóintézetének Reformáció Öröksége Műhelye, illetve az Egyetem Hittudományi Karnak Egyháztörténeti Intézete úgy döntött, hogy podcast-sorozattal igyekszik pótolni az alkalmat.

Elhunyt dr. Adorján Gusztáv tiszántúli főgondnok

Ma hajnalban magához hívta Teremtője dr. Adorján Gusztávot, a Zsinati Elnökségi Tanács tagját, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatóját. Isten 66 évet adott neki. Életét az „Orando et laborando!” – Imádkozva és dolgozva jelszava mentén élte.

Lelki éhség 3.0 - online konferencia

November 12-én, csütörtökön 15.00-19.00-ig online rendezzük meg a KRE-HTK 'Spiritualitás és misszió az egyházban' továbbképzéséhez kapcsolódó, eddig is nagy érdeklődésre számot tartó Lelki éhség  3.0 konferenciát.

Elhunyt Prof. Dr. Ulrich Luz, Egyetemünk díszdoktora

Elhunyt Prof. Dr. Ulrich Luz nyugalmazott berni professzor, Egyetemünk díszdoktora, akit 1996-ban avattunk Egyetemünk díszdoktorává.

„Minden forrás belőled fakad” – Meghívó a Keresztény-Zsidó Tanács konferenciájára

A Keresztény-Zsidó Tanács minden érdeklődőt szeretettel vár „Az európai kultúra zsidó-keresztény gyökerei” című konferenciájára 2019. november 14-én, csütörtökön.

Nyitó istentisztelet a Károli Közösségi Napokon

Nyitó istentisztelettel veszi kezdetét a Károli Közösségi Napok 2019. október 21-én, hétfőn, a budapesti Kálvin téri református templomban.

Kiírásra került a Károli Gáspár Ösztöndíj!

Az ösztöndíjra minden önköltséges hallgatónk jelentkezhet, aki teljes idejű (nappali munkarendű) alapképzésben, osztatlan képzésben vagy mesterképzésben vesz részt és 1. helyen jelölte meg egyetemünket a felvételi eljárásban.

Thoma László Róbert doktori védése

Tisztelettel meghívjuk Thoma László Róbert doktori védésére.

Időpont: 2018. november 26. 13:00 óra

Helyszín: KRE HTK I. emelet 111-es terem (Tóth Kálmán terem)

Református egyháztörténeti konferencia a HTK-n

A KRE Hittudományi Karának Egyháztörténeti Tanszéke, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Kara és a Református Közéleti és Kulturális Központ társszervezésével „Hagyomány, Identitás, Történelem (HIT2018) címmel református egyház- és művelődéstörténeti konferenciát tart.

Megemlékezés a kommunizmus egyházüldözésének magyar áldozatairól

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége, a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tisztelettel meghívja Önt az ún. „nagy októberi szocialista forradalom” kitörésének 100. évfordulóján szervezett eseményére.

Meghívó Csűrös András Jakab doktori értekezésének vitájára

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Hittudományi Doktori és Habilitációs Tanácsa tisztelettel meghívja Önt Csűrös András Jakab doktori értekezésének vitájára.

Meghívó Csabai Ágnes műhelyvitájára

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Hittudományági Doktori és Habilitációs Tanácsa tisztelettel meghívja Önt Csabai Ágnes műhelyvitájára.

Az egyház valósága

2017 októberében a Reformáció 500 éves évfordulója alkalmából a KRE Hittudományi Kara és a Magyarországi Református Egyház megemlékezéseinek kiemelt eseményeként egy disputát és egy beszélgetést rendezett.
A rendezvénysorozat célja, hogy a magyarországi keresztyén/keresztény közösségek számára egy kötetlenebb csatornán keresztül nyilvánvalóvá válhasson a katolikus, református és evangélikus egyházak viszonya és a jövőbeni együttműködés keretei.

Korlátokkal, és mégis teljes élet? Érzékenyítő nap és szabadidős programnap

Időpont: 2017. november 2-3. (csütörtök-péntek)
Helyszínek: Református Misszió Központ, Magyar Nemzeti Múzeum, Tahi

„Merre tovább keresztyénség?” Beszélgetések a reformációról

2017 októberében a Reformáció 500 éves évfordulója alkalmából a KRE HTK és a Magyarországi Református Egyház megemlékezéseinek kiemelt eseményeként egy disputát és egy beszélgetést rendez.

Meghívó Dr. Martin Erdmann habilitációs előadására

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományági Doktori és Habilitációs Tanácsa tisztelettel meghívja Önt Dr. Martin Erdmann habilitációjára.

Konferencia Sarkadi Nagy Pál teológiai professzor születésének 100. évfordulójára

A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Könyvtára és a KRE Hittudományi Kara konferenciát és kiállítást rendez Sarkadi Nagy Pál teológiai professzor születésének 100. évfordulójára, 2017. október 9-én.

Biblia régen és ma

Vajon ki és hogyan szabta meg, milyen könyvek alkossák a Szentírást, és miért más a katolikusok Bibliája, mint a reformátusoké? A kánonról és a Bibliába be nem került könyvekről alkotott reformátori felfogásról beszélt A Második Helvét Hitvallás mai üzenetei című konferencián Prof. Dr. Zsengellér József, a budapesti református teológia dékánja.

Következő események


Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ