Societas Homiletica nemzetközi konferenciát tartott a Károli-egyetem

Augusztus 12-17. között egyetemünkön tartotta 15. nemzetközi konferenciáját a Societas Homiletica, a prédikálást oktató professzorok és kutatók tudományos testülete Preaching toward truth címmel. Öt földrész csaknem húsz országából összesereglett több mint hatvan professzor, oktató, PhD hallgató és prédikátor hat napon át együtt kereste a választ a prédikálás és az igazság kapcsolatának kérdéseire. A konferencia helyszíne a Károlyi-Csekonics-palota volt. Az egybegyűlteket a megnyitó alkalmon Prof. Dr. Kocsev Miklós dékán köszöntette, aki kifejezte, hogy az egyetem megtisztelve érzi magát, hogy egy ilyen magas színvonalú konferenciának adhat otthont. A konferencia szervezőbizottságának elnöke Dr. Literáty Zoltán, a Hittudományi Kar docense, a Societas Homiletica nemzetközi igazgatói testületének tagja volt.

A konferenciára szóló felhívás úgy fogalmazott, hogy az igazság keresése és az igazság prédikálása elválaszthatatlan feladatok. Ugyanakkor a homiletika jelenkori professzorai úgy tapasztalják, hogy az egyházban, a teológiában és a társadalomban is egyre megosztóbbá válik az a kérdés: mit is tekintünk igazságnak? Az úgynevezett „post-truth” és a „fake news” világában kihívást jelent azt a Jézust hirdetni, aki ezt mondja magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet…” (Jn 14,6).  Pángyánszky Ágnes, az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa úgy fogalmazott, hogy „ezt a kihívást egyrészről jellemezheti az, hogy az egyértelműség utáni vágyakozásban az igazságot túlságosan egyszerű kijelentésekre redukáljuk, másfelől veszélyt jelenthet az is, ha az igazság teológiai összetettsége olyan erőtlen prédikációkhoz vezet, amelyek hatástalanok maradnak a világban megjelenő hazugságokkal szemben”.

Prof. Dr. Kocsev Miklós dékán köszönti a konferencia résztvevőit a megnyitón

A konferencia három kérdésre kereste a választ. Egyrészt: hogyan prédikálunk, ha tudjuk, hogy nem vagyunk az igazság birtokában, de hisszük, hogy az igazság feltárul Isten aktív és megtapasztalható jelenlétében a világban?

Másrészt: ki is az igehirdető, és mi a szerepe abban, hogy bár az egyház törekszik Isten igazságának megismerésére, mégsem nála van az igazság, hanem Istennél. Az alázat, a hitelesség, a bátorság és az igehirdetői karizma kérdései kerültek itt a vizsgálódás középpontjába.

A konferencia harmadrészt pedig arra fókuszált, hogyan prédikáljunk az „igazság utáni korban”, amelyben a meghatározó narratívák ugyan már elvesztek, mégis mély vágy él az emberekben ezek iránt. Miképpen kezeljük az érzelmeket és a racionalitást a prédikációban? Mi segíthet a helyes egyensúly megtalálásában?

A konferencia meghívott és egyben elismert főelőadói voltak: Alexander Deeg, a Societas Homiletica elnöke, lipcsei gyakorlati teológiai professzor; Sam Wells, a londoni Kingʼs College kutatóegyetem keresztény etikát oktató vendégprofesszora; Serene Jones, a New York-i Union Teológiai Szeminárium elnöke; Srdjan Sremac hittudós, az amszterdami Vrije Egyetem Vallás- és Teológiai Karának adjunktusa és Lisa L. Thompson, az amerikai Vanderbilt Egyetem docense.

Alexander Deeg elnöki megnyitó előadása

A konferencia kiváló lehetőséget biztosított egyetemünk oktatóinak, kutatóinak, PhD, valamint volt és jelenlegi egyetemi hallgatóinak egyaránt, hogy kiselőadásaikban kutatási eredményeiket bemutassák. Egyetemünkről Kohi-Pál Eszter, Sztojka Szabina, Szabó Beatrix, Fukász László, Márkus Máté, Tikász Ábel, Hős Csaba, Literáty Zoltán tarott előadást, melyet élénk diskurzus követett.

Ábrahám kvartett komolyzenei koncertje

Szekcióelőadás

A tudományos diszkussziók mellett természetesen a konferencia időt és helyet biztosított a fogadó ország kultúrájának megismerésére is. Így történt, hogy vasárnap délelőtt négy különböző gyülekezet istentiszteletét látogatták meg a résztvevők, majd hétfőn este az Érdligeti Református Egyházközség vendégei lehettek egy hamisítatlan magyar gulyáslevesre, ami előtt az érdligeti gyülekezet Üldözött és mártír keresztyének emlékfalánál közösen imádkoztak a hitük miatt szenvedőkért vagy gyászoló családtagjaikért.

Nem maradhatott ki a főváros sem a repertoárból. Néhány szignifikáns helyet – úgy, mint parlamenti túra, Városliget, zsinagóga, Memento Park, budai vár este – együtt tekinthetett meg a homiletikusok csapata a rengeteg látványosság közül.

Parlamenti látogatás

Végeredményben az impozáns konferencia-helyszín, a szervezés magas színvonala, a tudományos-kulturális balansz, a helyi kultúrával személyes interakciókon keresztül tapasztalatot szerző találkozások olyan élményben részesítették a Societas Homiletica tagságát, amiket még hetekkel később is újra meg újra megosztanak visszajelzéseikben.

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ